Addig nem lehet biztonságos körülmények között újraindítani a zaporizzsjai atomerőművet, amíg háború dúl a térségben – jelentette ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója hétfőn Bécsben.
Rafael Grossi múlt héten Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és orosz tisztségviselőkkel egyeztetett az atomerőművet érintő kérdésekről. A megbeszélésen az orosz fél jelezte a NAÜ által biztonsági okokból leállított hat reaktor újraindítására vonatkozó jövőbeli terveit.
„Természetesen az a terv, hogy az atomerőművet valamikor újraindítják. Nem akarják leszerelni a létesítményt, emiatt is szükséges megvitatni a kérdést” – hivatkozott az elhangzottakra Grossi a 35 tagú NAÜ-igazgatótanács negyedéves ülésének kezdetén.
Kiemelte, hogy az újraindítás feltétele a bombázás és más katonai tevékenységek megszüntetése a régióban,
majd ezt követően egy állandó külső energiaforrás biztosítása.
Ehhez elmondása szerint fontos javítómunkálatok szükségesek, amelyek kivitelezését a hadműveletek idején nehezen tartja elképzelhetőnek.
Oroszország a múlt heti találkozó után kijelentette: jelenleg nem tervezik a létesítmény újraindítását. Oroszország és Ukrajna egymást hibáztatja azon tüzérségi támadások elkövetéséért, amelyekkel többször is elszakították a létesítmény elektromos vezetékekeit.
A zaporizzsjai erőmű a háború kezdete előtt Ukrajna villamosenergia-ellátásának mintegy ötödét biztosította,
és többször is kénytelen volt tartalék generátorokkal működni. A reaktorokat ugyan leállították, de fennáll a veszélye annak, hogy a hűtőrendszereket működtető áramellátás megszűnésével a nukleáris üzemanyag túlmelegszik - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.