Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Közleményben utasította vissza azokat az orosz vádakat, miszerint az ukrán védelmi erők lőtték volna az orosz-ukrán határon található állomást.
Az Odesszát ért dróntámadás miatt többek között egy lakóépületben, egy bevásárlóközpontban és üzletekben is károk keletkeztek.
Petr Pavel cseh elnök az ukrajnai Odesszában tartózkodott, amikor Oroszország egy éjszakai támadás során több hullámban drónokkal bombázta a várost.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint csütörtökre virradóra az orosz hadsereg 171 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen, közülük 75 harci drónt lelőtt a légvédelem.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint szerdára virradóra az orosz hadsereg hat rakétát, valamint 145 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
A jelentkezők 21 százaléka nő.
A támadás során kilencven pilóta nélküli légi járművet vetettek be, amelyből az ukrán légvédelem 47-et sikeresen megsemmisített.
Az ellenséges katonák közül nyolc meghalt, 26 pedig megsebesült.
Többen meghaltak, illetve megsebesültek az orosz hadsereg szerda éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légitámadásában, az odesszai kikötőt is találat érte.
Súlyos támadások érték szombatra virradóra Donyeck régiót, a csapásokban legalább tizenegyen meghaltak, és több gyermek is megesebesült.
Többen meghaltak és megsebesültek az orosz hadsereg péntek éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légicsapásaiban.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint szerdára virradó éjjel az orosz hadsereg összesen 181 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint keddre virradó éjjel az orosz hadsereg összesen 99 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
Budanov szerint Oroszországnak most sürgősen szüksége van a fegyverszünetre, mert "ha 2026-ig nem szabadul ki a háborúból, elveszíti az esélyét arra, hogy vezető szerepet töltsön be a világban".
Kijev megyében egy ember meghalt, ketten pedig megsebesültek, Harkivban pedig ketten megsebesültek egy többszintes lakóépületet ért dróncsapás következtében.
Az orosz erők hét rakétával és 213 drónnal támadták Ukrajnát keddre virradó éjjel.
Az ellenséges támadás következtében Dnyipropetrovszk, Odessza, Kijev és Hmeljnickij megyék szenvedtek.
A február 14-i orosz dróntámadás jelentős károkat okozott a csernobili atomerőmű 4-es blokkjának védelmét biztosító építményben.
A háború eddigi legnagyobb támadása volt az éjszaka.
Ukrán kormányzó: egy holttestet emeltek ki az oroszok által lebombázott herszoni lakóház romjai alól
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során 122 összecsapást rögzített a fronton.
Az ukrán légierő parancsnokságának hivatalos közleménye szerint az orosz hadsereg összesen 167 drónt vetett be az éjszakai légicsapás során.
A "teljes körű invázió" 2022. februári kezdete óta Ukrajna 61 fogolycserét hajtott végre és 4131 állampolgárát hozta haza.
Legalább hárman megsebesültek keddre virradóan orosz légicsapásban, amikor egy többszintes lakóházba csapódott egy drón a közép-ukrajnai Kirovohrad megyében.
Február 17-én éjjel az ellenség 147 Shahed típusú csapásmérő drónt és különböző típusú imitátor drónokat indított.
A háttérsugárzás szintje nem nőtt.
Dróndarabok romániai és moldovai területen történt becsapódásáról és a román légtér megsértéséről számoltak be a román hírforrások.
Az éjszakai orosz dróntámadások tüzet okoztak Kijevben, az északkeleti Szumiban pedig megsebesítettek egy nőt és több ház megrongálódott.
A légiriadó több mint 11 órán át tartott a térségben.
Az ukrán államfő szombati közlése szerint rövid kihagyás után orosz oldalról ismét háborúba küldték az észak-koreai katonákat.
Az orosz hadsereg légibombákat dobott csütörtök éjjel az orosz államhatárhoz közeli Miropillja falura, a támadásban három ember vesztette életét.