A tetanusz az egyik legrégebben ismert és legfélelmetesebb fertőző betegség.
Ezt többek között a szervátültetésen átesett és HIV-fertőzött betegek fogják megkapni - jelentette be Ihor Kuzin
Róma belvárosában bírságolták meg az első utast, aki védettségi igazolás nélkül szállt buszra
A harmadik, emlékeztető és hatáserősítő vakcinadózisból eddig 20 258 417-en részesültek; ez a felnőtt brit lakosság 35,2 százaléka
A vírus terjedésének lassításához egy sor további korlátozást is bevezetnek
A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban az 5-11 éves korosztálynak kifejlesztett védőoltást
Viktor Ljasko kiemelte, Ukrajna készen áll a koronavírus elleni harmadik oltás bevezetésére és szükség esetén a teljes újraoltásra is
Ukrajnában csaknem háromezer a felfüggesztett pedagógusok száma
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina
A Badalói Családorvosi Rendelő várja azok jelentkezését, akik külföldön, vagy a határ-részen kapták meg az oltásokat, hogy arról ukrán-angol nyelvű igazolást adhassanak ki
Az oltás nélküliek már negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket
Az orosz orvosok felajánlották az oltáselleneseknek, hogy személyesen keressék fel az intenzív osztályokat, ahol új koronavírusos betegeket ápolnak
A szakszerűtlen ellenőrzésért kiszabható bírság 34-től 170 ezer hrivnyáig terjed
Soha nem volt annyira szükség a koronavírus elleni védőoltásra, mint most, hiszen versenyt futunk az idővel - mondta az országos tisztifőorvos
Egyre több vezető politikus csatlakozik Németországban az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltás kötelezővé tételét sürgetők táborához
Újabb két évre, 2022-2023-ra meghosszabbította Ukrajna a koronavírus elleni vakcinák szállítására vonatkozó szerződését az amerikai székhelyű Pfizer vállalattal
Izrael kedden hivatalosan is elindította az 5 és 11 év közötti gyermekek korosztályának koronavírus elleni oltási kampányát, második országként az Egyesült Államok után
December 9-től olyan rendelet lép életbe, amely kibővíti azon szakmák listáját, amelyeknél kötelező a védőoltás
Újraoltatta magát Szputnyik Light vakcinával a Covid-19 ellen Vlagyimir Putyin orosz elnök
Ellenőrzik a kárpátaljai anonim oltási programmal kapcsolatos információkat azon személyeknél, akik hamis covid-igazolást vásároltak, majd az oltás mellett döntöttek
A 5,5 millió lakosú országban rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napokban, ez a szám nyolcezernél tetőzött kedden
Bízik benne a kormány, hogy elegendőek lesznek a szigorított intézkedések, de a járvány neheze még csak most következik
Ukrajnában az Egészségügyi Minisztérium több kétszázezer bejelentést juttatott el a koronavírus elleni oltási igazolások meghamisításáról a rendvédelmi szervekhez
Ukrajnában felbontják az oltást ellenző orvosok szerződését
A szolgáltatást azok vehetik igénybe, akik hamis oltási igazolást vásároltak
Franciaországban egyetlen nap alatt csaknem 200 ezren vették fel a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját
A múlt héten 1,7 millió kisgyermeket oltottak be, ami körülbelül a duplája az azt megelőző héten mért adatoknak
Az egészségügyi dolgozóknak a hatályba lépéstől számítva harminc napjuk lesz arra, hogy felvegyék a koronavírus elleni valamelyik védőoltást
Smihal: Az adófizetők állják majd a Zelenszkij által a covid ellen beoltottaknak ígért ezer hrivnyát
A Volodimir Zelenszkij elnök által a koronavírus ellen teljesen beoltottaknak ígért ezer hrivnyát az maguk az ukrán adófizetők finanszírozzák majd
Azok az ukránok, akik két adag koronavírus-fertőzés elleni oltást kaptak, 1 ezer hrivnya pénzjutalomban részesülnek
A vezetés meg fogja határozni, milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe belőle