Ukrajnában először Kárpátalján indítanak névtelen covid-oltást
 / Közélet

Ukrajnában először Kárpátalján vezetik be az anonim oltást.

Ez egy szociális projekt azon emberek számára, akik hamis koronavírus elleni oltási igazolást vásároltak, majd meggondolták magukat, és most szeretnének oltást kapni, vagy vallási/családi okokból nem kívánnak információkat közölni a Covid-19 oltásról - írja a Zadix.net.

Jelenleg minden kárpátaljai lakos névtelenül kaphat oltást az Ungvári egészségügyi központ oltási irodájában.

Kárpátalján e projekt kezdeményezője Fegyir Sándor, a Nemzeti Egyetem Szociális Munka Tanszékének vezetője, professzora, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője. Elmondása szerint a térségben társadalmi felmérést végeztek, s kiderült, jelenleg 4000 hamis koronavírus elleni oltási igazolás van Kárpátalján.

A hamis covid-igazolások száma a közalkalmazottak, valamint az oktatásban, az orvostudományban és a kultúrában dolgozók kötelező koronavírus elleni védőoltásának bevezetése után rohamosan növekedni kezdett.

"Orvosokhoz és a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás Egészségügyi Osztályához fordultam az anonim oltás bevezetésére irányuló kéréssel, hogy a hibát elkövető és hamis oltási igazolást vásárlóknak lehetőségük legyen kijavítani azt, megmenteni életüket és egészségüket" - mondta az Ungvári Sajtóklubban tartott sajtótájékoztatón Fegyir Sándor.

Viktor Petrov orvos elmondta, hogy a névtelen oltóiroda éjjel-nappal működik Ungváron, a Vosztok utca 4/1. szám alatt (Prevention Hospital egészségügyi központ).

„Az oltást névtelenül veheti fel minden kárpátaljai lakos, aki valamilyen – vallási vagy családi – okból nem szeretné, hogy oltási adatai bekerüljenek a rendszerbe. Lehetőséget adunk arra is, hogy aki hamis oltási igazolást vásárolt, vagy érvényes igazolvánnyal rendelkezik, de valójában nem kapta meg az oltást, névtelenül jöjjön el oltásra. Ez bármilyen álnéven megtehető, amelyet az illető az egészségügyi központ látogatása során nevez meg" - mondta Viktor Petrov.

Az orvos elmondása szerint az Ukrajnában jelenleg használatos valamennyi típusú oltóanyag névtelenül is elérhető az oltani vágyók számára.

"Nyomon követjük az anonim oltások számát, és a beavatkozás előtt, de névtelenül is – álnéven – kérni fogjuk az illetőktől az oltáshoz való hozzájárulásukat. Ezeket az álneveket is használnunk kell, hogy a személy megkaphassa a második adag oltást" – tette hozzá Viktor Petrov.

Biztosított arról is, hogy az orvosi központ anonim oltásokat végző munkatársai nem tesznek fel felesleges kérdéseket, nem ítélik el az embereket.

"Lehetőséget szeretnénk adni ezeknek az embereknek, hogy megmentsék életüket és egészségüket, valamint szeretteik életét és egészségét, és megvédjék magukat. Még akkor is, ha előtte hibáztak" – hangsúlyozta Viktor Petrov.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.