Franciaországban egyetlen nap alatt csaknem 200 ezren vették fel a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagját, s ez rekordot jelent - mondta a szerdai kormányülést követően a kormányszóvivő. Jelezte azt is, hogy a napi esetszám emelkedése ellenére a kormány nem tervez újabb korlátozó intézkedéseket.
Gabriel Attal szóvivő szerint a vakcina harmadik adagja iránti érdeklődés növekedése Emmanuel Macron államfő múlt heti bejelentése óta figyelhető meg - írja az MTI.
Az elnök akkor közölte, hogy a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét
december 15-től három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztetettek számára.
Az első oltásra jelentkezők aránya is 20 százalékkal megemelkedett az elnöki beszéd óta - tette hozzá Gabriel Attal.
"Minden kártya a kezünkben van ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni az ötödik hullámmal" - hangsúlyozta a szóvivő, jelezve, hogy a hatóságok megerősítik a védettségi igazolás használatának ellenőrzését a nyilvános helyeken.
A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 72 óránál nem régebbi negatív tesztet) augusztus eleje óta kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.
Az emlékeztető oltást a Pfizer/BioNTech vakcinájából az idősebb korosztály szeptember óta igényelheti, az 50 és 64 év közöttiek számára pedig december elején nyílik meg a lehetőség a harmadik adag felvételére.
Gabriel Attal úgy fogalmazott: "nincs ok azt gondolni, hogy az év végi ünnepeket olyan korlátozások mellett kell majd megrendezni, mint 2020-ban", mivel Franciaország "minden egyes hullámot jobban vészel át, mint az azt megelőzőt". Mint mondta:
"megtanultuk kezelni ezt a járványt, mert minden alkalommal újabb eszközök állnak rendelkezésünkre a járvány, illetve a kórházakra gyakorolt hatás megfékezésére".
A kormányszóvivő ugyanakkor elismerte, hogy az országot már elérte a járvány ötödik hulláma, s a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma immáron meghaladja a 100-at.
"Itt van az ötödik hullám, de az átoltottságnak és a védettségi igazolásnak köszönhetően nem sodor magával mindent" - fogalmazott. Jelezte, hogy egyelőre nem kell számítani újabb korlátozó intézkedésekre.
"Beléptünk az ötödik hullámba, a napi esetszám és az incidencia nagyon gyorsan nő, az elmúlt két hétben hetente 40-50 százalékkal emelkedett" - hívta el a figyelmet kormányszóvivő. Az incidencia az adott időtartam alatt keletkező új esetek gyakorisága.
A fertőzöttek száma elsősorban Korzika szigetén, a francia Riviérán és a Loire-menti területeken emelkedett, de kedden országosan is elérte a 20 ezret.
A kórházban ápoltak száma is növekedett az előző héthez viszonyítva, 10 százalékkal, a súlyos betegek száma pedig héttel. Az intenzív osztályokon az egészségügyi minisztérium összesítése szerint kilencszer annyi oltatlant ápolnak, mint beoltottat. Október utolsó hetében egymillió be nem oltott franciából 29-en, az oltást felvett egymillió franciából pedig hárman kerültek intenzív osztályra.
A kormányszóvivő elmondta, hogy amióta az oltás hozzáférhető mindenki számára, a kormány az egészségügyi ellátórendszer alapján ítéli meg a járványhelyzetet. Kórházban jelenleg 7535 fertőzöttet ápolnak az egy évvel ezelőtti 33 ezerhez képest,
intenzív osztályon 1277 súlyos beteg fekszik, az ellátórendszer nincs leterhelve.
A koronavírus okozta betegség szövődményeiben elhunytak száma 30 és 50 között mozog naponta.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.