Az erről szóló egyetértési nyilatkozatot pénteken írta alá Washingtonban Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelemért és a gazdasági biztonságért felelős biztosa és Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Marco Rubio külügyminiszter a jövő héten előkészítő tárgyalást folytat orosz partnerekkel.
Az izraeli túszok szabadon bocsátása szombaton kezdődik, és egy nappal később, vasárnapra már be is fejeződik.
A találkozón Rubio megismételte Donald Trump amerikai elnök felhívását a háború lezárására.
Rubio elmondta, Trump és csapata „fáradhatatlanul” dolgozik az ukrajnai háború megoldásán.
Közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
A két fél egyre mélyebben beássa magát.
Az IDF vasököllel csap le a terrorista infrastruktúrára.
Donald Trump elnök jelenti mára az egyetlen reményt az ukrajnai háború lezárására.
Készek vagyunk vezetői szintű találkozókra bármilyen formátumban és helyszínen- hangsúlyozta az ukrán külügyminiszter.
Az Egyesült Államok részt vesz majd Ukrajna biztonságának garantálásában, de Európa lesz az „első védelmi vonal”.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hétfőn Washingtonban találkozik Donald Trump amerikai elnökkel,
A két ország elnökének pénteken esedékes csúcstalálkozójáról egyeztetett kedden Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az elnöki hivatalvezető hangsúlyozta, hogy Ukrajna prioritása az igazságos és tartós béke.
A tűzszünetnek is része kell lennie ennek a folyamatnak - mutatott rá az amerikai diplomácia vezetője.
Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva.
Legutóbb ezen a héten hétfőn és kedden került sor megbeszélésre az orosz féllel.
A nyilatkozatot 17 ország, valamint az Európai Unió és az Arab Liga támogatásával fogadták el.
Rubio azt is hozzátette: meglátásuk szerint az orosz fél csak az időt akarja húzni a konfliktus lezárása helyett.
Az amerikai külügyminiszter úgy összegezte a találkozót: „Őszinte beszélgetés volt. Fontos volt.”
Határozott üzenetet küldtek az Egyesült Államokból: nem fogják tűrni, hogy mások diktálják, mit mondhatnak vagy olvashatnak az amerikaiak.
A német politikus kijelentette, hogy Németország támogatja az Egyesült Államok törekvéseit az ukrajnai rendezés érdekében, ugyanakkor jelezte: nyomásgyakorlásra van szükség Oroszországra.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kedden kijelentette, hogy azt várja, hogy Oroszország „néhány napon belül” ismerteti az ukrajnai tűzszünet feltételeit.
Az Egyesült Államok nem állította le a fegyverszállítást Ukrajnának, Amerika együttműködik a NATO-országokkal ebben a kérdésben – jelentette ki kedden Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy hangsúlyozta, hogy a tűzszünetről szólnak majd a tárgyalások, amelyen az Egyesült Államok támogató szerepben vesz részt, míg a Vatikán a felek közötti közvetítőként.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok "erős béketervet" terjesztett a háborúban álló felek elé.
Az amerikai külügyminiszter szerint talán az egyetlen mód az orosz-ukrán megrekedt békefolyamat kimozdítására a közvetlen egyeztetés Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.
A felek humanitárius kérdéseket is megvitattak, különös tekintettel az ukrán hadifoglyok szabadon bocsátására és az Ukrajnából elhurcolt gyermekek visszatérésére, amit Ukrajna prioritásként kezel.
Az Egyesült Államok komoly áttörésre egyelőre nem számít az ukrajnai háború lezárásról kezdődő ukrán és orosz részvétellel szervezett isztambuli tárgyalásokon - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az amerikai külügyminiszter ismét aláhúzta, hogy az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, csakis a diplomácia útján lehet lezárni.