A kárpátaljai kötődésűek XXXI. balatonföldvári találkozóján (2.)

Idén immár 31. alkalommal került sor azoknak a találkozójára, akik számára mindig is fontos volt, hogy miként alakul az itteni magyar nemzetrész sorsa

A kárpátaljai kötődésűek 31. balatonföldvári találkozója

Balatonföldváron immár több mint három évtizede minden esztendőben nyár végén összegyűlnek mindazon nemzettársaink, akik számára fontos Kárpátalja sorsa

A KMKSZ elnöke úgy véli, Zelenszkij szándékosan ösztönözte a magyarellenes érzéseket azzal, hogy a Donyec-medencei helyzethez hasonlította a magyar etnikai közösséget, miközben "jól tudta, hogy ez az összehasonlítás abszurd".

Brenzovics szerint az ukrán hatóságok is megfélemlítik a magyar kisebbséget.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével tartott egyeztetés után sajtótájékoztatót tart Ungváron 2021. augusztus 27-én. MTI/KKM/Tass Blanka

Kárpátalja megyeszékhelyén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével és a megye vezetőivel tárgyalt Magyar Levente.

Szilágyi Péter: a Határtalanul! vetélkedő célja a nemzetről szóló tudás továbbadása
A nemzetről szóló tudás továbbadását nevezte a Határtalanul! vetélkedő és az azt záró Honfoglaló tábor fő céljának Szilágyi Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 24-én. MTI/Soós Lajos

Szijjártó rámutatott, hogy Ukrajnában sérülnek a magyar és más nemzeti közösségek jogai, ami elfogadhatatlan, és Kárpátalján is folyamatosak a magyarok kárára elkövetett incidensek.

Felhívás: Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem

A kárpátaljai búzaösszeöntő ünnepségre 2021. augusztus 14-én (szombaton) kerül sor a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban

Bemutatták a Kárpátalja magyar szemmel című útikönyvet
Grezsa István úgy fogalmazott: a könyv bemutatja Kárpátalja történelmét, földrajzát, a különböző régiókat, a térség társadalmi viszonyait
Szijjártó: Budapest segíti Ukrajnát, de Kijevnek tiszteletben kell tartania a magyar kisebbség jogait
A konferenciát követően Szijjártó Péter várhatóan találkozik ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával is
A KMKSZ levele Volodimir Zelenszkijnek

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) levélben fordult Volodimir Zelelenszkijhez, Ukrajna elnökéhez, az őshonos népekről szóló törvény miatt

A Munkácsy Mihály Magyar Ház avatóünnepségén

Ott érdemes Magyar Házat építeni, ahol van magyar kultúra, hangzott el a Munkácsy Mihály Magyar Ház avatóünnepségén

Az avatóünnepségen Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy korábban egy régió pénzét őrizték itt, most pedig "a munkácsi magyar közösséget és Munkács polgárságát egyszerre fogja szolgálni, s a bennük lévő lehetőségeket kell kamatoztatnia". Fotó: Kovács Elemér

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részvételével felavatták Munkácson a magyar kormánytámogatással kialakított Munkácsy Mihály Magyar Ház épületét.

Rendkívüli: Gulyás Gergely bejelentette, hogy hamarosan elkezdődik a kárpátaljai magyarok oltása
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy, hamarosan elkezdődik a kárpátaljai magyarok oltása
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökre emlékeztek a Rákóczi Főiskolán

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök mindig is szívén viselte a kárpátaljai magyarság, és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola sorsát

a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek, intézmények képviselői, megkoszorúzták Esze Tamás kuruc brigadéros emléktábláját

A Rákóczi-szabadságharc kezdetét jelentő 1703. május 21-i zászlóbontásra emlékeztek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet felhívására a Beregszász környéki magyarok.

Meg kell védeni az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket saját régióikban, beleértve a magyar kisebbséget annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a Krím félszigeten és a Donyec-medencében történtek

Meg kell védeni az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket saját régióikban, beleértve a magyar kisebbséget annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a Krím félszigeten és a Donyec-medencében történtek

A magyarellenes szórólapok kiragasztásában Beregszászban a gyanú szerint három ember vett részt, közülük kettő Luhanszkból érkezett.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) munkatársai leleplezték a magyarellenes szórólapok terjesztésének szervezőit.

Az anyaország biztatását is tolmácsolta Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke a gyülekezet felé.

A Magyarok Kenyere fővédnöke május első vasárnapján Lengyel Zoltánnal és Szilágyi Mátyás főkonzullal Mezőváriba látogatott el, hogy ott részt vegyenek a református istentiszteleten.

Születésnapjához időzítve miniszobrot avattak Bódi László "Cipő", a Republic együttes egykori frontembere emlékére szülővárosában, Ungváron.

Születésnapjához időzítve miniszobrot avattak Bódi László "Cipő", a Republic együttes egykori frontembere emlékére szülővárosában, Ungváron.

Újabb magyarellenes plakátok jelentek meg Beregszászban ma hajnalban.

Újabb magyarellenes plakátok jelentek meg Beregszászban.

Júniusban olthatják a kárpátaljaiakat magyar beszerzésű vakcinával
A határon túli magyaroknak is juthat oltóanyag Magyarországon. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök vetette fel március közepén a Kossuth rádiónak adott interjújában
Joe Biden elé kerülhet a kárpátaljai magyarok helyzete
Magyarország a kárpátaljai probléma felvetésére készül a júniusra tervezett NATO-csúcson, értesült lapunk diplomáciai forrásból
Április 7-től lehet jelentkezni a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását segítő programra

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából idén is pályázatot hirdet a Kárpátalja magyarlakta településein élők digitális felzárkóztatásának elősegítése céljából

Kárpátalján alighanem egyedülálló településnek számít Badaló abban a tekintetben, hogy két Petőfi-emléktábla is dicsőíti a nagy költő és forradalmár egykori itt jártát.

A helyi református templom külső falán 1938 óta meglévő Petőfi-emlékhelynél hosszú évtizedek óta tart megemlékezést a KMKSZ helyi alapszervezete

Március 14-én a szentmise után a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége csendes koszorúzással emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára, 15-én pedig virágot vittek a temető négy honvédsírjára.

Idén a pandémia miatt nincsenek nagyszabású ünnepségek, de szívünkben ünnepelünk.

Vári Fábián László, Babérkoszorú és József Attila-díjas költő

Immár hagyomány, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából állami, tudományos és művészeti díjakat adnak át.

Bocskor Andrea: az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett
Az EB megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett, hivatottan kíséri figyelemmel a jogok tiszteletben tartását - írta Bocskor Andrea
Magyarországon „oltakoznak” az „ukrán” nyugdíjasok?
Ha Magyarországon beindul a választási kampány, azt onnan tudhatjuk, hogy egyes politikai erők két lábbal kezdik taposni a kárpátaljai magyarságot
Széthordott kolostor - Majnek Antal püspök útja
Közöttük volt Majnek Antal szerzetes, aki a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóságból létrehozott Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye első megyés püspöke
Választmányi ülést tartott a KMKSZ

Rendhagyó módon zajlott február 13-án, szombaton Jánosiban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) soron következő megyei választmányi ülése