A kárpátaljai kötődésűek XXXI. balatonföldvári találkozóján (2.)
 / Kultúra

Cikkünk előző részében beszámoltunk róla, hogy Balatonföldvár miért is oly fontos a kárpátaljai kötődésűek számára. Közöltük azt is, hogy idén immár 31. alkalommal került sor azoknak a találkozójára, akik számára mindig is fontos volt, hogy miként alakul az itteni magyar nemzetrész sorsa. Éljenek ezek a lokálpatrióták az anyaországban, vagy itt, a Kárpátok lábainál elterülő „töredék hazácskában”.

A Kárpátaljai Szövetség által szervezett idei több mint kétszáz résztvevővel zajló találkozó alkalmával könyvbemutatókra, filmvetítésekre, az ezekhez kapcsolódó panelbeszélgetésekre, népzenei előadásra is sor került. No és számos kötetlen eszmecserére. A régi ismerősöknek lehetőségük nyílott az újbóli találkozásra, s arra is, hogy új barátságok jöjjenek létre. 

A hosszú hétvége programja könyvbemutatóval vette kezdetét.

Mint korábban már sokan értesültek róla, nemrég jelent meg a Kárpátalja magyar szemmel útikönyv, amely a benne fellelhető sok új adatnak, figyelemkeltő leírásnak köszönhetően akár nemzeti olvasókönyvként is haszonnal forgatható mind a vidékünket megismerni szándékozók, mind a Kárpátalján élők számára. Kovács Sándor helytörténész, aki eddig 16 kötetben mutatta be megyénk történelmét, érdekesebb látnivalóit, a fórumon azt hangsúlyozta, hogy igen nagy szükség volt egy ilyen átfogó jellegű kiadványra. Grezsa István miniszteri biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a kötetben megjelenő írások objektíven ábrázolják azt a hosszú folyamatot, hogy a kárpátaljai magyar nemzetrész miként járult hozzá a múltban, és járul hozzá a jelenben is a vidék arculatának kialakításához.

Tarpai József, a könyv szerkesztője bejelentette, hogy már elkészült a könyv ukrán nyelvű fordítása, mivel a jelen helyzetben kiemelt jelentőséggel bír,

hogy a többségi nemzet képviselői vidékünkre látogatva hiteles információkhoz jussanak.

Több mint félezer fotó illeszkedik az oldalakba, kiegészítve a szöveges információkat, mutatott rá s könyv tördelőszerkesztője, nyomdai előkészítője, Turóczy Gábor. Este a Kárpátaljai Magyar Néptáncegyüttesnek előadásában gyönyörködhetett a közönség, akik a Sodró együttes közreműködésével a Kárpát-medence különböző tájegységeinek néptáncaiból és népzenéjéből hoztak ízelítőt. 

Figyelemre méltó, hogy az utóbbi öt-hat évben számos tanulmánykötet foglalkozik a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetével. Mindez nem véletlen, hisz a XXI. században ennek a nemzetrésznek jutott a legnehezebb sors osztályrészül. Elhúzódó gazdasági válság, asszimiláció, elvándorlás, állami szintre emelt kisebbségellenes politika – ezekkel a fontos kérdésekkel foglalkozik a Periférián – Magyar kisebbség Kárpátalján c. tanulmánykötet is, amelyet egy 2017-ben vidékünkön forgatott film alapján állítottak össze.

A szombat délelőtt lezajlott pódiumbeszélgetés résztvevői – Hajduk Márta filmrendező, Seremet Sándor történész, a Kárpátaljai Szövetség főtitkára, Kovály Katalin történész, valamint a panelbeszélgetés moderálását felvállaló Fazekas Andrea társadalomkutató – sorra vették az immár harminc éve független Ukrajna különböző korszakait, azt elemezve, hogy az adott időszakban a társadalomépítés folyamatán milyen pozitív és negatív tendenciák jelentkeznek. A jövő szempontjából lényeges, hogy fel tudjuk tenni az ország és a helyi magyarság sorsa szempontjából fontos kérdéseket, hogy azokra elfogulatlan, józan válaszokat adjunk, hangsúlyozták a panelbeszélgetés résztvevői. 

Az ezt követő A tudománynépszerűsítés Kárpátalján c. előadás során Turányi Tatyjanától megtudtuk, hogy fennállásának tíz esztendeje alatt milyen eredményeket sikerült elérnie a Sciencia Denique (SD) folyóiratnak,

amely főképpen a fiatal kutatóknak kíván publikálási lehetőséget biztosítani. 

A délelőtt folyamán levetítették Soós Kálmánról, a Beregszászi Rákóczi Főiskola fiatal korában elhunyt rektoráról készült portréfilmet. Majd Fazekas Andrea beszélgetett Kopriva Nikolett fiatal kárpátaljai költővel az Amire csak a fák emlékeznek címmel nemrég megjelent első verseskötete kapcsán. 

Interaktív beszélgetés bontakozott ki A kávé útja: az ültetvénytől a csészéig előadás után, amelyet Horváth Attila barista tartott. Este a vendégek díszvacsorán vettek részt. 

A sok-sok emlékezetes pillanatokban, élményekben gazdag találkozó a vasárnap délelőtt megtartott ökumenikus istentisztelettel ért véget. 

Kovács Elemér

A kárpátaljai kötődésűek XXXI. balatonföldvári találkozóján (2.)
A kárpátaljai kötődésűek XXXI. balatonföldvári találkozóján (2.)
A kárpátaljai kötődésűek XXXI. balatonföldvári találkozóján (2.)
A kárpátaljai kötődésűek XXXI. balatonföldvári találkozóján (2.)
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.