Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány volt.
Ebben az évben a kampány támogatói autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá - írja a Hirado.
Mint a vasárnapi műsorban elhangzott, a 13616-os szám a jövőben is élni fog, továbbá várják a felajánlásokat az év végéig azokra a tárgyakra is,
amelyek fix áron megvásárolhatók és még nem találtak gazdára.
Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke a műsorban kiemelte: az alapítvány elkötelezett támogatója az autizmussal élő gyerekeknek és családoknak. 2018-ban egy ambiciózus célt tűztek ki maguk elé, azt álmodták meg, hogy létrehoznak egy olyan mintaházat, amelyben a gyerekeket és a családokat tudják segíteni.
Minél hamarabb diagnosztizálják a gyerekeket, hogy megkaphassák azokat a fejlesztéseket, amelyek segítségével teljesebb életet élhetnek.
Nagyon sok családot érint az autizmus, de nem beszélünk róla eleget – mondta.
Az alapítvány célkitűzése az edukáció és az elmúlt másfél hónapban a kampányban bemutathatták a nézőnek azokat a nehézségeket, amelyekkel a gyerekeknek és a családoknak nap mint nap szembe kell nézniük.
„Nagyon jó volt látni, hogy karácsony közeledtével az emberek összefognak” – hangsúlyozta Szijjártó-Nagy Szilvia.
Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató főorvosa kiemelte: a mintaház az intézmény telephelyén valósul meg, mind az épületet, mind a környezetét el tudják úgy készíteni,
hogy az speciálisan az autista gyerekeket segítse.
Magyarországon ez az első olyan egészségügyi intézmény, ahol multidiszciplináris csapat, egy csoport szakember dolgozik azon, hogy a diagnosztizált kisgyerek készségeit és képességeit feltárja, különféle modulokon keresztül fejlessze és a családot is segítse.
Minden gyerek problémája más, nekik arra kell készülniük, hogy megtalálják ezeket, terápiákat, számos fejlesztési lehetőséget kínáljanak. Ebben a házban harminc szobában, kezelőhelységben folytathatják a munkát, és egész sor szakember foglalkozik majd a gyerekekkel és a családokkal – mondta el Nagy Anikó.
A közmédia élő adása során hét tárgyra lehetett licitálni.
A Ferencvárosi Torna Club által licitre bocsátott relikvia, az FC Barcelona játékosai által aláírt mez 550 ezer forintért talált gazdára. A fix áron még megvásárolható tárgyakról a www.mediaklikk.hu\jonaklennijo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A 13616-as szám tárcsázásával vagy a 13616-as számra küldött smssel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni
az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke