A KEGYES-t segíti idén a Jónak lenni jó! kampány - Valóra válhat a nagy álom

A gyermek a szülő, a közösség legnagyobb kincse: a jövő ígérete, a remény hordozója, az a törékeny csoda, amelyben benne rejlik mindaz, ami szép és továbbadható ebben a világban. Mégis vannak kicsik, akiknek az élet első állomása nem egy szerető család melege, hanem a kórtermek rideg csendje: üresen kongó szobák, rácsos ágyak, amelyekben sokszor némán sírnak az „ottfelejtett” gyerekek. Akik édesanya nélkül, szeretetre éhezve indulnak el az élet útján, akiket nincs, aki ölbe vegyen, megnyugtasson, nevén szólítson… A Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány (KEGYES) önkéntesei ezekhez a némán kiáltókhoz hajolnak közel nap mint nap – két kezükkel, jelenlétükkel és szívükkel adva mindazt, ami a legfontosabb: az érintés gyógyító melegét, a figyelem biztonságát, a szeretet pótolhatatlan csodáját. Gondoskodásuk által ezek a magukra hagyott gyermekek először tapasztalhatják meg, hogy nincsenek egyedül, és hogy életük kezdetén is van, akihez tartozhatnak.

-    Hogy kezdődött ez a szolgálat? – kérdeztük Sipos József református lelkészt, a KEGYES Alapítvány elnökét.

-    A kezdeményezésünk egészen 2017 februárjáig vezethető vissza, amikor elvittünk egy adományt a nagyszőlősi gyermekkórházba. Ezt az adományt Tiszaújlakon egy vállalkozó, Gera Anita és szorgos kis csapata gyűjtötte össze. Korábban a beregszászi bentlakásos óvoda „Fogadj örökbe egy keresztgyereket” programjában vettünk részt, ám ez lezárult, és hála Istennek, magyarországi támogatásoknak köszönhetően jelentős felújítási munkálatok kezdődtek ott. Akkor úgy éreztük, ideje más helyet keresni. Anita egyik munkatársa a nagyszőlősi kórházban dolgozott, és ő hívta fel a figyelmét az ottfelejtett gyerekekre. Elmentünk egy adománnyal, és készítettem egy videót is, amit feltöltöttem a világhálóra. Ez sokkolta, s egyben adakozásra is indította a jótét lelkeket. Létrehoztunk egy Facebook-csoportot, s hamarosan társadalmi összefogás indult, először helyben, majd Magyarországon is – az Ercsi Missziós Református Egyházközség állt először mellénk. Néhány hónap alatt megérkeztek az első szállítmányok, és már volt pénz arra, hogy támogassuk azokat is, akik minden nap a gyerekekkel vannak. Ez a kezdeti időszak nagyon fontos volt.

 

-    A nagyszőlősi helyszínen az első nagyobb projekt egy babaszoba kialakítása volt – folytatja Sipos József. –  Az volt a cél, hogy a kórházban hagyott gyerekek számára ne csak felszerelt ágyakat és játékokat biztosítsunk, hanem olyan tereket is, amelyek a fejlődésüket segítik. Anitával és csapatával egy szép babaszobát hoztunk létre, és csodákat láttunk: a gyerekek, akikkel ott foglalkoztunk, látványosan fejlődtek. Itt indult el többek között a közösségi oldalunkról sokak által ismert Janó története, akit végül, hála az Úrnak, örökbe fogadtak.

Később kiterjesztettük a programot, s alakult egy-egy csapat Beregszászban, Csapon is, és Munkácson is látogattuk a kórházban hagyott gyerekeket. Közben létrehoztuk az alapítványunkat is. Ahogy nőttünk, a támogatóinknak köszönhetően egyre több helyre jutott el a segítségünk, azokba a gyermekotthonokba is, ahová a kórházból kikerültek a gyermekek. Így például a szolyvai és a nagydobronyi gyermekotthonba. Meg Vilsányba, ahová a halmozottan sérült, fogyatékos gyermekek kerülnek, akiket senki nem akar örökbe fogadni. Ezek kisebb akciók voltak, de mindig a gyerekekre összpontosítottunk. Persze rájöttünk, hogy az egész világot nem tudjuk megmenteni, így aztán a fő fókuszban az „elfelejtett gyerekek” támogatása maradt. Az utóbbi években elsősorban a Munkácsi Megyei Gyermekkórházban látogatjuk és gondozzuk ezeket a gyerekeket, mert a többi egészségügyi központból is ide hozzák azokat, akiket ottfelejtenek.

Hogy miért maradnak a kórházban ezek a gyerekek? Nos, mint megtudtuk, van anya, aki már a szülészeten hagyja csecsemőjét. Ők kétéves korukig maradhatnak a kórházban, utána vagy a szülő viszi őket haza, vagy árvaházba, gyermekotthonba kerülnek, jó esetben örökbe fogadhatják valamelyiküket – ha lemondott róla az anya –, esetleg nevelőszülők veszik gondjaikba őket.

Aztán vannak, akiket betegen visznek be a kórházba, viszont az anya – a nehéz körülményei, vagy mert otthon több gyermek is várja, de sokszor nemtörődömség, vagy valamilyen függősége miatt – nem marad bent vele. Ezekkel a gyerekekkel foglalkoznak, őket gondozzák, szeretgetik a KEGYES önkéntesei.

-    Nem nőhetnek fel a kórházban ezek a gyerekek!

-    Ez így van. Sokuktól elbúcsúztunk már. Ami sohasem könnyű, mert megszeretjük őket – mondja fátyolos hanggal beszélgetőtársam. – De örülünk annak, hogy nem kórteremben kell vegetálniuk. A hosszabb ideje bent lévő gyerekek többnyire speciális gyermekotthonokba kerültek, hisz olyan státuszú gyerekekről van szó, akik betegek, halmozottan sérültek, és senki nem fogadja őket örökbe, senkinek sem kellenek… Igyekszünk sorsukat nyomon követni, megkeressük őket az árvaházakban, és próbáljuk továbbra is segíteni őket. Természetesen ilyenkor a befogadó intézményt is támogatjuk, meg az ott lakó többi gyereknek is viszünk ajándékot.

Vannak a kórházban hagyottak között, akiket néha meglátogatnak a szülők, s olykor haza is viszik őket. Viszont szomorú látni, hogy néhány hét múlva csontsoványan, ápolatlanul, betegen kerülnek vissza. Támogatunk már olyan nagymamát is, aki igencsak szerény körülmények között él, de hazavitte unokáját és szeretettel nevelgeti. A legszomorúbb az, amikor valamelyiküket kis koporsóban kell ölbe venni és eltemetni…

Sipos Józsefék már a kezdetektől fogva azért imádkoznak és azon dolgoznak, hogy a probléma gyökerét kezeljék, hogy az anyáknak eszükbe se jusson kórházban hagyni a gyereküket, hanem alternatívát, megoldási lehetőségeket nyújtsanak számukra. Ezt jelen helyzetben egy krízisközpont létrehozásában látják, ahol a nehéz helyzetbe kerülő anya gyermekével, gyermekeivel átmenetileg otthonra lelne, és ahol segítséget kapna ahhoz, hogy ne kelljen lemondani szülöttéről. Az álom megvalósulására most remény csillant, hisz a magyar közmédia Jónak lenni jó! karitatív akciója idén őket támogatja.

-    Ez egy olyan lehetőség, amiről álmodni sem mertünk, s amit imáink meghallgatásaként könyvelhetünk el. És ebben a kezdetektől nyitott kommunikációnk is szerepet játszik. Facebook-oldalunkon igen sokan követik nyomon a gyerekek sorsát. A csoport létszáma folyamatosan nő, jelenleg körülbelül huszonhatezer tagja van. Nyilván nem mindenki aktív, de egy ilyen nagy csoport kezelése önmagában is komoly feladat. Mondok egy kedves példát. Az egyik moderátorunk Sydneyből irányítja a csoportot. Ez azért nagyszerű, mert amikor én este lefekszem, át tudom neki adni a „műszakot”. Így a csoport huszonnégy órában felügyelet alatt áll. Egy ekkora közösséget már csak több emberrel lehet kezelni. Valakinek ez jelenti az önkéntes szolgálatot: segíti a KEGYES működését. Ez is nagyon fontos. A támogatás is mindeddig ebből a csoportból érkezett. Ennek köszönhetően tudtunk fejlődni, és ez volt a kulcsa annak is, hogy a felmerülő anyagi kiadásokat tudtuk fedezni.

Közben apránként folyamatosan gyűlt a pénz a nagy tervünkre is. De azzal még igen mesze lennénk a megvalósításhoz. És mindig azt mondtuk: majd ha béke lesz, akkor lépünk. A legjobban annak örülnék, ha a kampány végére a háború is befejeződne. Hiszem, hogy Isten meg tudja mutatni: egyszerre is lehetséges mindkettő. Őszintén ezért imádkozom, és bízom benne, hogy mire ténylegesen megvalósíthatjuk ezt a projektet, addigra a háború is véget ér.

A „Jónak lenni jó!” akciónak köszönhetően most valóra válhat az álmunk. S a háború árnyékában élve ennek még nagyobb jelentősége van. Merthogy egyre több az árva, az eddiginél is nehezebb körülmények közé került gyermek, család. Köszönjük Bíró Erzsébetnek, a Munkácsi Megyei Gyermekkórház korábbi igazgatójának, hogy minket ajánlott a karitatív kampány szervezőinek figyelmébe.

-    Lám, napjainkban is vannak csodák!

-    Valóban! Én ezt az egészet csodának tartom – folytatja Sipos József. – Egyébként az egész életem tele van csodákkal, és egyre inkább úgy érzem, hogy Isten valamiért kiválasztott erre a feladatra. Mert ez magamtól biztosan nem menne, én sok mindenben kevés vagyok, és mégis egyre nagyobb lehetőségek találnak meg. Igaz, mindig csak kis lépéseket kellett tennem, de most ezek a lépések megszaporodtak: forgatások, riportok, éjszakába nyúló szervezés, rengeteg ember koordinálása. Nagyon nehéz időszak ez, de mégis kellemesen nehéz teher, mert olyasmit csinálunk, amit mindig is vállaltunk: segítünk, és most a kampány miatt mindezt turbófokozaton tesszük. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer átélhesse, milyen egy országos médiakampány részese lenni.

Rengeteg feladattal jár. Mi ráadásul kis alapítvány vagyunk: nincs irodánk, nincsenek titkárnők, nincsenek fizetett munkatársak, akik ezt kiszolgálnák. Mégis haladunk előre. Most már egyre inkább a sűrűjében vagyunk, és most látszik csak igazán, milyen hatalmas dolog ez! És ez így lesz december huszonegyedikéig, amikor is a közmédiában egész napos műsorfolyammal zárul a kampány. Ám az aranyvasárnap után sem ér véget az élet – sőt, akkor kezdődik igazán a munka! Úgy érzem, ezt a következő húsz évért csinálom. A legnagyobb álmunkért dolgozunk, és ehhez előre kértem megértést a családtól, a gyülekezettől, mindenkitől. Köszönöm, hogy támogatnak, mögöttünk állnak, és a háttérben ott vannak azok, akik eddig is nélkülözhetetlenek voltak: a feleségem, a családom, a gyülekezet, a baráti kör, a munkatársak. Ez nem az én sikerem – ez mindnyájunk közös sikere.

– Mit üzenne a támogatóknak?

– Mi soha nem voltunk olyanok, akik kérni szoktak. Mindig inkább megmutattuk, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, és természetesen feltüntettük a számlaszámunkat is, de egészen a mostani kampány indulásáig nem igazán fordult elő, hogy kifejezetten kértünk volna. Ha valaki érdeklődött, hogy mire van szükség, mindig kapott egy friss listát, de szervezett formában sosem kampányoltunk. Előfordult, hogy megjelöltük, kinek lehet adakozni, de ez akkor sem volt kampányszerű. Most viszont olyan helyzet állt elő, amikor én is kérek, ahogyan a kampányvezetők is: adományozzunk. Ez most egy valódi lehetőség, és azért osztjuk meg a részleteket, mert bár azt gondolnám, hogy sokan ismernek, valójában nagyon sokan mégsem tudják, kik vagyunk. Azt érzem, ez egy olyan ügy, amely méltó a támogatásra. Azt sem tudhatjuk, mi bontakozik ki belőle: milyen mozgalom, milyen hálózat alakulhat Kárpátalja-szerte. Ha majd húsz év múlva visszanézünk erre az alapítványra – most még csak néhány év van mögöttünk –, ki tudja, hogyan fog kinézni, milyen területeket fed majd le, hová növi ki magát. Én hiszem, hogy többek leszünk, mint most, hiszen eddig is szépen fejlődtünk. Ezért is érdemes támogatni bennünket: nemcsak a jelen miatt, hanem azért is, hogy együtt induljunk el ezen az úton. Szeretnénk, ha minél többen beszállnának ebbe a „hajóba”, mert eddig is sok különleges dolog történt körülöttünk, és meggyőződésem, hogy a következő időszak még nagyobb és szélesebb körű fejlődést hozhat. Kárpátalján sok nagymúltú, kiváló segítő szervezet működik, amelyek fantasztikus munkát végeznek. Én magam is több helyre kapcsolódom, vannak közös projektjeink, közös ügyeink. De a mi fókuszunk – a gyermekekre és az édesanyákra irányuló figyelem – olyan terület, ahol még rengeteget lehet tenni, még nagyobb hatást lehet elérni. Erre hívok most minden támogatót: ha eddig nem csatlakozott, tegye meg most. Itt az idő, zajlik a kampány, most kell megmutatnunk, mire vagyunk képesek, ha összefogunk.

Marton Erzsébet

Idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyermekeket támogatja a Jónak lenni jó!, a közmédia karitatív kampánya a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány által. A 1358-as szám hívásával, illetve SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt. A kampányhoz hírességek által felajánlott relikviákra is licitálhatnak az adások alatt, amelyek listája elérhető a https://mediaklikk.hu/musor/jonak-lenni-jo/ oldalon. A felajánlásokat továbbra is a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címre várják.
Kárpátalján a következő számlára lehet utalni: Одержувач: БО "БЛАГОДІЙНИЙ ФОНД "КЕДЕШ" IBAN Рахунок №: UA163005280000026006000006323 Реквізити банку: АТ "ОТП БАНК", УкраЇна, 01033, м. Київ, вул. Жилянська, 43. Ідент. код за ЄДРПОУ: 43728975 МФО 300528 Призначення платежу: JLJ