A kockázati csoportba tartoznak a gyermekek, a várandós nők és a krónikus betegségekben szenvedők.
Eddig 5 513 327 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 072 024-en már a második adag vakcinát is megkapták
A brit kormányfő szerint a további halogatás azzal a kockázattal jár, hogy vagy a vírus terjedésének kedvező hidegebb időszakokban kell feloldani a korlátozásokat, vagy el kell halasztani a nyitást jövőre
Ukrajnában az állampolgároknak nem kellesz maszkot viselniük, ha az országban elérik a magas szintű átoltottságot, vagy ha a világ megbirkózik a koronavírussal – jelentette ki Ihor Kuzin
Oroszország legnagyobb, napi hatezres kapacitású oltóközpontja nyílt meg hétfőn a moszkvai Gosztyinnij Dvor (Vendégudvar) területén
A koronavírus fertőzés 192 országban és régióban van jelen
Bulgáriában az a veszély fenyeget, hogy augusztus végén tömegével kell majd fel nem vett vakcinákat megsemmisíteni, mert lejár a szavatosságuk
Ukrajnában hétfőre kevesebb mint 250 új beteget és 14 halálos áldozatot jegyeztek fel
Várhatóan az év harmadik negyedében elegendő, koronavírus elleni védőoltás érkezik ahhoz, hogy a járvány újabb hulláma előtt legalább a lakosság fele megkapja mindkét adagot
Eddig 5 506 665 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 058 824-en már a második adag vakcinát is megkapták
A világon 183 738 373 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 976 162
Ukrajnában szombatra mintegy hétszáz új koronavírusos beteget és több mint harminc halálos áldozatot jegyeztek fel, a megelőző napitól alig eltérő számút, így a járvány terjedése továbbra is stagnálást mutat.
Csütörtökön 164 új esetet szűrtek ki a laboratóriumok, hetvennel többet, mint egy hete
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 679-en haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeinek következtében
A brit felnőtt lakosság több mint 85 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem kétharmaduknak mindkét adagot beadták
A betegségben 52 424-en vesztették életüket és 2 169 584-en gyógyultak fel a kórból
Eddig 5 495 888 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 973 210-en már a második adag vakcinát is megkapták
A legrosszabb esetben a fertőzési esetek száma 30-40%-kal magasabb lehet, mint 2020 őszén
A világon 182 589 296 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 954 763
A legutóbb tavaly augusztus 27-én történt meg, hogy egyetlen halottat sem regisztráltak
A mai nap folyamán el fogjuk érni az öt és félmillió beoltottat, ezért szinte mindenhol megszűnik a kötelező maszkviselés – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
Az Európai Unió további tíz országból engedélyezte a szabad belépést. Jelenleg 24 országból engedélyezett az EU-ba való beutazás
A kárpátaljaiak bizonyos határátkelőknél kihelyezett oltópontokon, oltóbuszokon és határ közeli kórházi oltópontokon is oltakozhatnak
Kanadai kutatók szerint a legveszélyeztetettebbek a gazdáik ágyában alvó macskák
A Közegészségügyi Központ július 1-ei adatai szerint Ukrajnában 2 235 801 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
Törökországban csütörtöktől feloldottak minden kijárási tilalmat, valamint korlátozást, tovább enyhítve az új típusú koronavírus okozta járvány elleni intézkedéseken
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 672-en haltak meg a Covid-19 következtében a csütörtöki hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám
Ukrajnában csütörtökre több mint hétszáz új koronavírusos beteget és több mint ötven halálos áldozatot jegyeztek fel
Eddig 5 493 609 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 958 805-en már a második adag vakcinát is megkapták
Miután Magyarország elsőként vezette be a védettségi igazolványt és az oltást igazoló applikációt, július elsején bevezeti az uniós védettségi igazolást is
A világon 182 151 657 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 945 969