A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 705 új esettel 2 237 202-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma

MTI

 / Közélet

Ukrajnában szombatra mintegy hétszáz új koronavírusos beteget és több mint harminc halálos áldozatot jegyeztek fel, a megelőző napitól alig eltérő számút, így a járvány terjedése továbbra is stagnálást mutat.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 705 új esettel 2 237 202-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, közölte az MTI. A növekmény mindössze kilenccel több a megelőző napiénál. Az elhunytak száma 36-tal 52 460-ra emelkedett, míg előző nap a halálos áldozatok száma 33 volt. Eddig 2 170 656-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint ezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint négyszázzal, 14 086-ra.

Kórházba 420 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor számuk 439 volt. A legtöbb új beteget, 185-öt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta eddig 2 038 239-en kapták meg valamely védőoltás első, 823 923-an a második dózisát is. Pénteken 94 547 embert oltottak be Ukrajnában.

Hirdetés

Fedor Lapij immunológus, az egészségügyi minisztérium oltási operatív központjának tagja az RBK-Ukrajina hírportál szerint elmondta, hogy a tárca jóváhagyta különböző oltóanyagok kombinálását, de nem mindegyik vakcinát lehet bármelyikkel párosítani.

Hozzátette, hogy engedélyezték a Pfizer és a Moderna  kombinálását. Továbbá abban az esetben, ha AstraZenecából kapta meg valaki az első dózist, de trombózis vagy más egészségügyi problémák merültek fel, vagy megcsappantak a készletek az országban ebből az oltóanyagból, akkor második dózisként Pfizert kaphat. A Cornavac vakcina kombinálását azonban egyelőre nem engedélyezték semmilyen más oltóanyaggal, mert még nincs elegendő információ ennek hatásáról.

Közben a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városvezetése úgy döntött, hogy szigorít a karanténszabályokon, megnöveli a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak és a védőoltások napi számát a delta variáns terjedésének veszélye miatt.

Ukrajnában eddig hivatalosan két betegnél azonosították a különösen veszélyes delta variánst. Jelenleg a központi kormányzat döntése alapján az ország egészében a legenyhébb, "zöld" szintű karanténkorlátozások vannak érvényben. Lvivben a vendéglátóhelyeken, valamint a kulturális és egyéb rendezvényeken készülnek szigorítani, Andrij Szadovij polgármester szavai szerint "észszerű határokon belül", részleteket azonban nem hozott nyilvánosságra.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.