A Béketanács csúcsszintű ülésén több mint 40 ország képviseltette magát.
A háború egyetlen valódi oka az, hogy Oroszország nem hajlandó elfogadni, hogy Ukrajna maga akar dönteni saját sorsáról.
Kedden New Yorkban, az ENSZ 80. ünnepi közgyűlésén szólalt fel Donald Trump.
Közölte a hadsereg szóvivője csütörtök éjjel.
Az IDF vasököllel csap le a terrorista infrastruktúrára.
Az IDF erői Gáza északi részén, a Zeitoun negyedben hajtottak végre hadműveletet.
Figyelmeztettem a Hamászt az elutasítás következményeire - írta az amerikai elnök.
Az IDF vizsgálata szerint a támadás célja egy megfigyelőkamera volt.
A jemeni húszi lázadók „nagy valószínűséggel” először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen.
A hadműveletet nagyszabású izraeli felkészülés előzte meg.
„Izrael ma megállt, hogy megmutassuk: nem felejtünk és nem mondunk le róluk” – hangsúlyozták a szervezők.
A Hamásznak még mindig több ezer fegyveres terroristája van Gázában.
A terv szerint az izraeli hadsereg lépésenként "átvenné az irányítást" Gáza városában.
Jelentette be az izraeli hadsereg palesztin polgári ügyek koordinálásával foglalkozó részlege (COGAT).
Az izraeli miniszterelnöki hivatal egyúttal az izraeli haderő (IDF) vezérkari főnökének is üzent.
A nyilatkozatot 17 ország, valamint az Európai Unió és az Arab Liga támogatásával fogadták el.
Izrael három nappal ezelőtt kezdte fokozni a segélyek beáramlását a harcok sújtotta Gázai övezetbe.
Vasárnap - hónapok óta először - mintegy száz teherautóból álló, jelentős konvoj lépett be a Gázai övezetbe.
"Csak katonai célpontokat támadunk, és mindent megteszünk a civil lakosság és az infrastruktúrák védelme érdekében" - közölte az IDF.
Az izraeli hadsereg bejelentése szerint két újabb izraeli katona esett el a Gázai övezetben a palesztin terrorszervezetekkel folytatott harcokban.
Új evakuálási parancsot adott ki az izraeli hadsereg vasárnap reggel a Gázai övezet középső részén.
Találat érte a Gázai övezet egyetlen katolikus templomát egy izraeli támadásban.
Egy detonációban életét vesztette egy 19, egy 20 és egy 21 éves sorkatona, és súlyosan megsebesült az őket irányító tiszt.
Macron kijelentette: helyes döntés volt, hogy Európa Ukrajna védelmére kelt, mert valahányszor Vlagyimir Putyin orosz elnök fegyveres erői előrenyomulnak Ukrajnában, a fenyegetés egész Európához is közelebb jut.
Az elesett katonák közül hárman 20, egyikük 21, parancsnokuk pedig 28 éves volt.
A légitámadás célpontjai a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött tengeri kikötők és más infrastrukturális létesítmények voltak.
Átfogó, igazságos és tartós békét teremteni Ukrajnában, az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog alapelvei szerint - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke.
Elesett három izraeli katona hétfő este a Gázai övezetben egy út mentén elhelyezett pokolgép miatt.
A Gázai övezet polgári védelme vasárnap arról számolt be, hogy legalább 21 palesztin meghalt, amikor izraeli katonák tüzet nyitottak az egyik élelmiszersegély-osztó központ felé tartó emberekre.
Izrael a világon elsőként lézeres védelmi rendszert is bevetett a hatszáz napja tartó háborúban, rakétákat és drónokat semmisítettek meg vele.