Több mint 1200 föld alatti "terrorinfrastruktúrát" semmisített meg az izraeli hadsereg a Gázai övezetben - közölte a hadsereg szóvivője csütörtök éjjel.
Hozzátette: a palesztinok lakta övezet déli részén, Rafah térségében még vannak alagutak, és a csapatok jelenleg ezeket számolják fel.
"Erőink folytatják a terrorinfrastruktúrák elleni támadásokat - eddig több mint ezerkétszáz ilyen létesítményt semmisítettünk meg a ‘Gideon szekerei’ hadművelet kezdete óta"
- fogalmazott a szóvivő a márciusban megkezdett hadműveletre utalva.
Az izraeli hadsereg megerősítette azt is, hogy a térségben négy izraeli katona életét vesztette, további három pedig megsebesült egy pokolgép felrobbanásakor.
A halálos áldozatok egy rutinszerű járőrözés keretében Hummer márkájú katonai dzsipekben utaztak az egyiptomi határ mentén fekvő Philadelphi-tengelyen. Közülük hárman a tiszti iskola növendékei voltak, 23-26 évesek, negyedik társuk húszéves volt. A hadsereg vizsgálja azt a lehetőséget, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet mesterlövésze tüzet nyitott rájuk, mielőtt a robbanószerkezetet működésbe hozták.
Rafah térsége elfoglalt és "megtisztított" területnek számít, és izraeli becslések szerint már csak néhány tucat fegyveres maradt ott, főként a Dzsenína negyedben. Ezért a Hummer járművek nyitott állapotban haladtak.
Bejelentették Izraelben azt is, hogy a Jordánia és Izrael közötti határnál csütörtökön elkövetett merényletben két izraeli katona vesztette életét.
Az Allenby-híd melletti átkelőhelyet elsősorban áruszállításra használják, valamint olyan, Ciszjordániában élő palesztinok haladnak át rajta, akiknek nincs belépési engedélyük Izraelbe, és ezért Jordániából utaznak külföldre. A tájékoztatás szerint a csütörtöki támadás elkövetője Jordánia felől érkezett egy teherautóval, amely humanitárius segélyeket szállított a Gázai övezetbe.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.