Izrael fokozatosan engedélyezi áruk bejutását a gázai kereskedőkhöz - jelentette be kedden az izraeli hadsereg palesztin polgári ügyek koordinálásával foglalkozó részlege (COGAT).
A COGAT közlése szerint a lépés célja, hogy "növelje a Gázai övezetbe bejutó segélyek mennyiségét, miközben csökkenti a függőséget az ENSZ és más nemzetközi szervezetek segélyeitől."
"Az eljárás kidolgozása során a védelmi szervek jóváhagytak korlátozott számú helyi kereskedőt szigorú kritériumok és biztonsági ellenőrzések alapján" - jelentette a COGAT. A lépést a kabinet korábbi döntése alapján hagyták jóvá, mely a Gázának nyújtott humanitárius segély kiterjesztéséről szólt.
Az engedélyezett áruk között alapvető élelmiszerek, bébiételek, gyümölcsök, zöldségek és higiéniai termékek szerepelnek. A fizetések kizárólag banki átutalással, ellenőrzési és felügyeleti rendszer mellett történhetnek.
Az árukat az izraeli hatóságok átvizsgálják a gázai határátkelőknél, a gázai kereskedők a határon átveszik, majd az övezetbe viszik, ahol eladják a lakosságnak. Az elmúlt időszakban Izrael kizárólag az ENSZ vagy más nemzetközi humanitárius szervezetek által biztosított segélyek beszállítását engedélyezte Gázába.
"A hadsereg a COGAT-on keresztül, a biztonsági szervekkel együttműködve, továbbra is működteti a segélyek Gázai övezetbe történő bejutásának ellenőrzési és felügyeleti módszereit, miközben megtesz minden lehetséges intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozza a Hamász terrorszervezet részvételét a segélyek behozatalában és elosztásában"
- hangsúlyozta közleményében a COGAT.
Izrael bejelentette, hogy a Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) elosztó központjai továbbra is működni fognak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.