A központ célja, hogy összevonva a hírszerzést, az operatív koordinációt és az elemzéseket, segítse a tagállamokat az embercsempészettel foglalkozó bűnözői hálózatok felszámolásában.
"Egy olyan társadalom szégyene ez, amely nem tud megsiratni másokat, vagy részvétet érezni" - jelentette ki Ferenc pápa.
Embercsempészés miatt 28 gyanúsított ellen indult eljárás.
Országaik között az utóbbi időben vita alakult ki a bevándorlás miatt.
"Csak azoknak kell érkezniük, akik törvényes, biztonságos, előre tervezett program keretében érkeznek" - hangoztatta.
Petr Fiala szerint a jelenlegi rendszer nem működik.
Legalább ötvenkilencen megfulladtak
A helyszíni felvételek alapján tömegek várakoznak belépésre a zöldhatár mexikói oldalán.
Csupán 8 százalék gondolja úgy, hogy több menekültnek kell védelmet biztosítani.
A csoportot irányító 17 éves szegedi fiút és 18 éves barátnőjét még tavaly október 18-án reggel fogták el.
583 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig.
Bakondi György úgy fogalmazott: bűnözői hálózat dönt arról, hogy emberek hogyan, milyen ütemezésben, mennyi pénzért léphetnek be Európába, az európai hatóságok pedig 2015 óta nem lépnek fel megfelelő módon ez ellen.
Magyarország belsejében 74 határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.
Kijelentette, kormánya harcot indít az emberkereskedők ellen az egész világon.
A legutolsó közlések szerint 59-en veszítették életüket, több mint negyven holttestet a hullámok partra vetettek.
A február első hetében tartott legutóbbi uniós csúcson a tagállami vezetők több konkrét és gyakorlati lépés megmegtételében egyeztek meg.
Az Európai Tanács egyértelműen elismerte, hogy a migráció európai kihívás, amely európai választ igényel.
Az illegális bevándorlás elleni küzdelemben együtt kell működni a származási országokkal, és legális bevándorlási kvótákat kell felajánlani az illegális migrációval szembeni fellépésért cserébe.
Bakondi György elmondta: az európai uniós - mint Ausztria, Horvátország és Magyarország - és nem uniós nemzetállamok - mint Szerbia, Montenegró - összefogása nyomán hatékonyabb lett az unió déli határának őrizete.
A legfrissebb adatok szerint több mint 4500 határsértőt fogtak el és csaknem 40 embercsempész ellen indítottak büntető eljárást a magyar hatóságok idén.
Egy férfi holttestét találták pénteken a lengyel-fehérorosz határ közelében fekvő Czerlonka településnél, a térségben előző nap egy másik személy maradványaira is rábukkantak.
Tévedésnek nevezte a migránsok szétosztását, hangsúlyozva, hogy az csak a menekültekre vonatkozhat, de a "hozzánk érkezők kevesebb mint harminc százaléka bizonyul menekültnek".
Idén már több mint 260 ezer migránst fogtak el a magyar határvédelmi szervek.
Kijelentette: "szolidaritásunkat csak azoknak kell megadnunk, akik valóban fenyegetés és üldöztetés elől menekülnek".
Az emberkereskedelem felszámolása és az emberéletek védelme érdekében az ET tagállamainak biztonságos és legális migrációs útvonalak kialakításán kell fáradozniuk
Magyarország Ausztria számára fontos geostratégiai partner, ha a biztonság kérdéséről van szó - fogalmazott Karl Nehammer
Az osztrák belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint az elmúlt fél évben több mint 30 ezer migránskérelmet nyújtottak be a hivatalos szerveknek
A várható éhínségek miatt kialakuló újabb migrációs hullámok minden eddiginél nagyobb nyomás alá helyezhetik Európát - jelentette ki Szijjártó Péter
A déli határ gyakorlatilag ostrom alatt áll, és ez nem egy politikai kommunikációs túlzás, hanem a valóság – fogalmazott Szijjártó Péter
Joe Biden amerikai elnök hivatali idejének kezdete óta eddig mintegy kétmillióval nőtt meg a külföldi születésű lakosok lélekszáma
Márciusban több mint 221 ezer illegális migránst vettek őrizetbe a bevándorlási hatóságok a mexikói határ amerikai oldalán, amely 33 százalékos növekedést jelent februárhoz képest