Giorgia Meloni olasz kormányfő
Giorgia Meloni olasz kormányfő

MTI

 / Közélet

A migránsok halálát okozó emberkereskedőkre húsztól harminc évig terjedő börtönbüntetés bevezetéséről határozott az olasz kormány, amely a február 26-i calabriai hajószerencsétlenség helyszínén, Cutróban tartott kihelyezett csütörtöki ülésén megszigorította az illegális bevándorlási rendeleteket.

Hirdetés

Giorgia Meloni miniszterelnök az alig valamivel több mint tízezer lakosú városban tartott kormányülés után sajtótájékoztatón számolt be az új rendelkezésekről.

Bejelentette: a miniszterek egyhangúlag elfogadták az emberkereskedőkre kiróható büntetések szigorítását egy új jogszabály bevezetésével, amely kimondottan a szállított embereknek okozott testi sérülést vagy halált bünteti.

"Ha valaki azt hiszi, hogy a február 26-i tragédia eltántorította a kormányt eddigi migrációs politikájától, nagyot téved. A korábbi úton haladunk előre, bizonyítva, hogy felelősségteljes politikát követünk, és megtörjük a harmadik évezred rabszolgatartását, melyet az embercsempészek bűnszervezetei működtetnek" - jelentette ki Meloni.

Hirdetés

Hozzátette, kormánya harcot indít az emberkereskedők ellen az egész világon.

A kormányhatározat szerint illegális migránsok szállításáért öttől tizenhat évig terjedő börtön szabható ki, és az emberkereskedőket minden bevándorló után tizenötezer euró bírságra is ítélik. Ha a migránsok testi sérülést szenvednek a tengeri vagy szárazföldi útvonalon, az emberkereskedők tíztől húsz évig terjedő börtönt kockáztatnak, ha egy embernek a halálát okozzák, büntetésük tizenöt és húsz év között várható. Ha egyszerre több bevándorló veszíti életét, a büntetés húsz és harminc év közöttire emelkedik.

A rendelkezéscsomag szigorítja az úgynevezett migránstáborok működését is, ahol a kiutasításra várók tartózkodnak. Továbbá szabályozza azoknak a bevándorlóknak a számát, akik a következő három évben törvényes munkavégzés céljából legálisan léphetnek be Olaszországba. Nem fogadták el az a korábbi tervet, amely szerint a tengeri migráció ellenőrzése egyenesen a védelmi tárcához került volna át.

Giorgia Meloni hozzátette, hogy a kormány újra be akarja vezetni a volt belügyminiszter, Matteo Salvini nevével fémjelzett migrációs-biztonsági törvénycsomagot, amelyet 2018-ban vezettek be, majd a későbbi, baloldali kormány eltörölte. A Salvini-csomag egyik pontját a kikötők lezárása és a civilhajók kitiltása képezte.

A kormányfő elfogadhatatlannak nevezte, hogy ellenzéki pártok és külföldi véleményformálók szerint a hatóságok nem tettek meg mindent a calabriai partok felé közeledő hajó mentése érdekében. Megjegyezte, hogy a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség járőrrepülője csak akkor értesítette az olasz hatóságokat, amikor a migránsokat szállító hajó már olasz vizekre ért. "Más országok vizein is áthaladt a hajó, hogyhogy azoknak nem jelezték a veszélyt?" - kérdezte Giorgia Meloni, aki konkrét cselekvést sürgetett az Európai Uniótól. A kormányfő megerősítette bizalmát Matteo Piantedosi belügyminiszter iránt.

A calabriai partoknál történt hajóbalesetben 72-en haltak meg, nyolcvanan maradtak életben. A Törökországból indult hajón afgánok, pakisztániak, szíriaiak, palesztinok utaztak. Négy emberkereskedőt tartóztattak le, akik - magukra hagyva az embereket - elmenekültek a süllyedő hajóról. A miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy az áldozatok családtagjait Giorgia Meloni a következő napokban a római kormánypalotában fogadja.

A kihelyezett kormányülésre érkező miniszterek járműveit tüntetés fogadta Cutróban, baloldali szervezetek, szakszervezetek, civil szervezetek tagjai plüssállatokat dobáltak az autókra a tengerbe veszett gyerekekre emlékeztetve. Szombaton Cutróban tüntetést tartanak az áldozatok emlékére.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.