Az Európai Uniónak (EU) védenie kell külső határait, csak a valódi menekülteket kell befogadnia - hangsúlyozta Giorgia Meloni olasz kormányfő az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakció Varsói Csúcs (Warsaw Summit) című konferenciáján szombaton lejátszott videoüzenetében.
Meloni a kétnapos konferenciát záró, Álmaink Európája című panelbeszélgetésben szerepelt felszólalóként, és online jelentkezett be oda Santiago Abascal, a spanyol VOX párt elnöke is, valamint beszédet mondott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Meg kell találni a közös megoldást az EU-ba történő bevándorlásra - hangsúlyozta Meloni. Az uniónak védenie kell külső határait, "nem kényszerítheti lakosait az illegális bevándorlók tömegeinek befogadására" - tette hozzá. Kijelentette: "szolidaritásunkat csak azoknak kell megadnunk, akik valóban fenyegetés és üldöztetés elől menekülnek".
A demográfiai problémákkal kapcsolatban Meloni kiemelte a család védelmének fontosságát.
Az ukrajnai háborúról beszélve az EU- és a NATO-tagállamok "közös érdekének és kötelességének" nevezte Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatását az e szervezetekben vállalt kötelességek teljesítéseként.
A háború gazdasági következményeit említve a szállítási láncok lerövidítését, a vállalkozások "túlzott szabályozásának és megadóztatásának" lazítását szorgalmazta.
Arra szólította fel a konferencia résztvevőit, hogy védjék meg a közösen vallott értékeket. "Ne féljetek a józan ész hangján beszélni, védeni országaink szabadságát és jólétét" - hangoztatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy "Európa jövője konzervatív lesz".
Abascal úgy látta: a mai EU "radikálisan eltér attól, amelyet alapító atyái elképzeltek", mára "eltorzították a partnerség szellemét, elárulták a szubszidiaritás és a szabadság alapelveit". Hozzátette. "a brüsszeli elit bürokratikus képződménnyé alakította át" az EU-t, amelynek "legfőbb eszköze most a nyomásgyakorlás és a zaklatás".
A VOX elnöke bírálta az EU migrációs politikáját, mert szerinte tönkreteszi a városok biztonságát, a nemzetek jólétét. Kifogásolta "a kormányok szuverén döntéseit érő támadásokat" az EU részéről, és Brüsszel "családellenes politikáját" is.
Morawiecki a közel félórás beszédében kiemelte: az európaiak sorsát a következő évtizedekben az fogja meghatározni, "hogy a szabadság és a szolidaritás elvén összetartó, republikánus közösségként" felfogott Európát akarnak-e, vagy "központosított, bürokratikus intézményrendszerként" értelmezik az EU-t.
Meghatározó lesz az is, hogy Európa "nagy, fontos globális, transzatlanti szereplő" akar-e lenni, vagy ellenkezőleg, "e világ nagyjainak", különösen "a nagy, veszélyes (...) barbár szomszédjának, Oroszországnak" kiszolgáltatott térséggé válik - magyarázta.
Morawiecki szerint Európa erejét "az egymással együttműködő erős, szuverén államok adják".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.