Hulladék, szemét a folyón. Illusztráció
Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon

MTI

 / Gazdaság

Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.

Hirdetés

A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán - mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.

Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 

650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni.

Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, mely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze - mondta. Az újabb berendezések a part közelébe irányítják a folyón úszó hulladékot, amit utána kotrógéppel emelnek ki.

Pásztor Sándor rámutatott, a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet, és megakadályozni, hogy a szemét átjusson Magyarországra - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy 

a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet. 

A Körösök vízgyűjtő medencéjének bihari szakaszát gyakrabban tisztítják és kormánytámogatással az Éren és a Berettyón is újabb hidrotechnikai berendezéseket terveznek felszerelni.

Romániában évek óta súlyos környezetszennyezést okoz, hogy több tonnányi műanyag palack és faanyag kerül a folyókba, melynek egy része átjut Magyarországra.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.