Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Múlt héten történt a 13 éves sofőr által okozott karambol Texasban, mely során nem csak a fiú és az autóban ülő édesapja, de a másik jármű hét utasa is életét vesztette
Az ENSZ legfrissebb, vasárnap délután közzétett adatai szerint a háború kezdete óta legalább 902 civil vesztette életét eddig az orosz-ukrán konfliktusban.
Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta már 222-en vesztették életüket a fővárosban, Kijevben, közöttük 64 civil, azon belül négy gyermek - közölte Mikola Povoroznik, Vitalij Klicsko polgármester első helyettese.
Az államban 14 éves kor alatt nem lehet vezetni
Június 17-18-án éjszaka az oroszok lakott területeket lőttek Luhanszk megyében. A lövések következtében két ember meghalt, négy pedig megsebesült
Az eddigi adatok szerint 21-en vesztették életüket és 25-en sérültek meg a Harkiv megyében lévő Merefa város elleni orosz tüzérségi támadásban
Három ember meghalt, több mint 160-an megsérültek Japán északkeleti részén a szerda éjjeli, a Richter-skála szerint 7,4-es erősségű földrengésben
Szerhij Orlov, Mariupol alpolgármestere elmondta, hogy az orosz megszállók a város 80-90%-át lebombázták. Mariupolban egyetlen ép épület sem maradt
Ukrajnában az orosz hadsereg Csernyihivben kenyérért sorban álló helyi lakosokra lőtt. Az előzetes adatok szerint 10 ember meghalt
Ukrajnában, Hmelnickij megyében balesetet szenvedett egy Dnyipróból menekülteket szállító mikrobusz, melynek következtében hét ember meghalt, kilencen megsérültek
A sebesültek közül heten intenzív osztályon vannak
Több mint 2100 mariupoli lakos vesztette életét az orosz offenzíva kezdete óta – közölte vasárnap a dél-ukrajnai kikötőváros polgármesteri hivatala.
A Lemberg közelében található nemzetközi gyakorlótér elleni rakétatámadás következtében 9 ember életét vesztette, további 57 ember megsérült.
Oroszország több száz közlekedési infrastruktúrát, lakóépületeket, kórházat és óvodát tett tönkre
Az orosz erők Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet hétfőn a kelet-ukrajnai Harkiv lakóövezeteire, a támadásban többtucatnyi polgári személy meghalt és százak szenvedtek sebesüléseket - közölte Anton Herascsenko.
Ljasko terroristáknak nevezte az orosz hadsereget
Magyarországon a beoltottak száma 6 390 568, közülük 6 161 000-en a második, 3 796 660-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták
Az Odessza megyében található Lipetszkoje faluban egy katonai egység elleni csapás következtében 18 ember vesztette életét
A világon 429 717 855 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 917 660
Az ukrán belügyminisztérium egy tisztségviselője szerint csütörtök reggel nyolcan meghaltak és kilencen megsebesültek az Ukrajnát ért orosz csapásokban
Magyarországon a beoltottak száma 6 390 100, közülük 6 159 543-an a második, 3 794 636-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták
A világon 427 358 056 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 904 723
Magyarországon a beoltottak száma 6 389 711, közülük 6 158 184-en a második, 3 792 988-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták
A világon 425 942 053 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 890 818
Február 22-én reggel az oroszok Mariupil városra nyitottak tüzet
Újabb két ukrán katona vesztette életét, és négy megsebesült hétfőn a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében - számolt be hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál az egyesített erők parancsnokságára és az országos rendőrségre hivatkozva.
Magyarországon a beoltottak száma 6 389 336, közülük 6 156 649-en a második, 3 791 546-an a harmadik oltást is megkapták
A világon 424 272 806 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 886 794
A Közegészségügyi Központ február 18-i adatai szerint Ukrajnában 4 672 198 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig
Kárpátalján, a Técsői járásban egy nap alatt két halálos kimenetelű tűzeset történt:az egyik Uglyán (Угля), a másik pedig Vajnágon (Вонігово)