Az ENSZ legfrissebb, vasárnap délután közzétett adatai szerint a háború kezdete óta legalább 902 civil vesztette életét eddig az orosz-ukrán konfliktusban.
A március 19-i adatok szerint legalább 902 civil meghalt és 1459-en megsebesültek Ukrajnában – közölte vasárnap az ENSZ emberi jogi hivatala (OHCHR), írta a Hiradó.hu.
A veszteségeket leginkább a légi- és a tüzérségi támadások okozták.
A tényleges adatok ennél jóval magasabbak lehetnek – olvasható a jelentésben. A világszervezet vasárnap délután számos, a halálos áldozatokra és sérültekre vonatkozó adatát módosította vasárnap az újabb információknak megfelelően.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.