Ukrajna újabb fogolycserét hajtott végre Oroszországgal. Ezúttal 193 ukrán katona térhetett haza a fogságból.
Júniusban nyolc csere történt, melynek során százával tértek haza ukrán katonák és civilek.
Az orosz légicsapás nyomán reggeli adatok szerint jelentősen megnőtt a szennyezettség szintje Kijevben.
A most kiszabadult katonák legfiatalabbika mindössze 20 éves, míg a legidősebb 59 éves.
A hadifoglyokat később ukrán hadifoglyokra cserélhetik, akik jelenleg orosz fogságban vannak.
Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter szerint Ukrajna következő célja, hogy közvetlen találkozót kezdeményezzen Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.
A többségük 2022 óta volt fogságban.
A katonák többsége több mint két évet töltött orosz hadifogságban.
A legidősebb most hazatért fogoly 63 éves.
Cáfolják az orosz állításokat.
A hazatért katonák között sokan vannak olyanok, akik már 2022 óta fogságban vannak.
A most hazatért védők mindannyian kezelésre szorulnak.
A most hazatérő katonák között súlyosan sebesültek és krónikus betegek is vannak.
Ukrajna és Oroszország kedden újabb fogolycserét hajtott végre, amelynek során sikerült kiszabadítaniuk a fogságból a június 2-i isztambuli tárgyalásokon meghatározott kategóriákba tartozó súlyosan sebesült és sérült katonákat.
Az első szakaszban a súlyosan sérült, illetve 25 év alatti foglyokat cserélték ki.
Ukrajna két fogolycserét hajthat végre Oroszországgal ezen a hétvégén.
A felek megállapodtak súlyosan sebesült hadifoglyok és elesett katonák cseréjéről, először érkeztek orosz javaslatok a tűzszünetre, és felmerült egy vezetői csúcstalálkozó lehetősége is.
Oroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy az isztambuli tárgyalások soron következő találkozója ne járjon eredménnyel - figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Matt Whitaker kifejtette, hogy Ukrajnának és Oroszországnak egymás között kell megállapodnia egy tartós békéről.
Ukrajna és Oroszország vasárnap az 1000-et 1000-re fogolycsere keretében lebonyolította a csere harmadik szakaszát, több mint 300 ukránt sikerült visszahozni.
Folytatódik a „1000 az 1000-ért” hadifogolycsere
Szombatra virradóra Oroszország 14 ballisztikus rakétával és 250 támadó drónnal mért csapást Ukrajnára
A fogolycsere keretében már 390 ukrán hazatérhetett.
A hazatért 390 személy között egyaránt voltak katonák és civilek.
Az ukrán légierő jelentése szerint az éjjel Oroszország egy Iszkander-M ballisztikus rakétával, és 128 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem utóbbiból 112-őt semlegesített.
Ukrajna felvázolta a következő lépéseket az Oroszországgal vívott háború megoldására.
Az Egyesült Államok elismeri, hogy az Ukrajna elleni háború befejezéséről szóló tárgyalások jelenleg zsákutcában vannak – jelentette ki hétfőn J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke.
Ukrajna és Oroszország akár már a jövő héten végrehajthatja az ezer-ezer fős hadifogolycserét, amelyről pénteken Isztambulban állapodtak meg a két ország tárgyalóküldöttségei - vélekedett Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke.
Oroszország és Ukrajna megállapodott egy nagyszabású hadifogolycsere lebonyolításáról – közölte az orosz és az ukrán delegáció is az isztambuli tárgyalásokat követően.
Oroszországgal a tűzszünetről, humanitárius kérdésekről, valamint egy esetleges csúcstalálkozóról folytak megbeszélések pénteken Isztambulban - közölte Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter.