Június 26-án újabb hadifogolycsere zajlott Ukrajna és Oroszország között. Az esemény során hazatérhetett több ukrán katona, köztük az Ukrán Fegyveres Erők, a Nemzeti Gárda, valamint a határőrség tagjai.
Erről az RBC-Ukrajna számolt be.
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a közösségi médiában jelentette be:
„Folytatjuk a fogolycseréket, újabb szakaszhoz érkeztünk. Ma visszatérnek a Fegyveres Erők, a Nemzeti Gárda, és az Állami Határőrszolgálat harcosai. A többségük 2022 óta volt fogságban. Mindent megteszünk azért, hogy mindenkit megtaláljunk, és minden nevet ellenőrizzünk.”
A Verhovna Rada emberi jogi biztosa, Dmitro Lubinec elmondása szerint a most hazatért foglyok között vannak a Fegyveres Erők, a Nemzeti Gárda és az Ukrán Állami Határőrszolgálat katonái. Visszatértek területvédelmi egységek, gépesített lövészdandárok, tengerészgyalogosok és deszant-alakulatok tagjai is.
Az új csoportban szerepelnek olyan védők, akik Mariupol védelmében estek fogságba, illetve olyanok is, akiknek hollétét sokáig nem erősítette meg az agresszor ország. A most hazatérők között tisztek is vannak;
a legidősebb 62, a legfiatalabb 24 éves.
Lubinec hangsúlyozta:
„Ez a folyamat a Koordinációs Központ tagjai kitartó munkájának eredménye, amelyet az elnök utasítására végeznek.”
Az ukrán belügyminiszter, Ihor Klimenko arról számolt be, hogy a kiszabadultak többsége 2022 óta volt fogságban.
„Néhányuk története valódi csoda – őket eltűntként tartották számon, de az állam tovább kereste őket, és ma ismét velünk vannak”
– írta.
Hogyan zajlottak az utóbbi hadifogolycserék?
Az ukrán és orosz fél első nagyszabású cseréjére május 16-án, Isztambulban született megállapodás alapján került sor, ahol „1000 az 1000-ért” formátumban bonyolították le a fogolycserét, három szakaszban, május 23. és 25. között.
A második forduló után, június 2-án Törökországban újabb egyezség született, mely szerint minden súlyosan sérült vagy beteg katonát, valamint minden 18–25 év közötti foglyot kicserélnek.
Az új egyezmény értelmében június 9-én, 10-én, 12-én, 14-én, 19-én és 20-án is sor került cserékre, amikor főként a szárazföldi erők, területvédelmi alakulatok, deszantosok, pilóta nélküli rendszerek katonái, határőrök és nemzeti gárdisták tértek haza.
A mostani szakaszban ismét főként „súlyos sebesültek és betegek” kategóriájába tartozó védők térhettek vissza, köztük újra a mariupoli hősök is, akik 2022 óta voltak fogságban.
A megegyezés nem csak az élő hadifoglyokra vonatkozott: az isztambuli egyeztetések során a felek a halottak hazahozatalában is megegyeztek, „6000 az 6000-ért” arányban. A legutóbbi szakasz június 16-án zajlott, amikor az orosz fél összesen 6057 testet adott át.
Az átadott testek között azonban orosz katonák maradványai is voltak – Zelenszkij elnök beszámolója szerint 20 olyan testet, amelyet ukrán katonaként azonosítottak, valójában orosz katonáké volt.
Ihor Klimenko közölte: Ukrajna három orosz katona földi maradványait vissza is adta az orosz félnek a hazatérő védők repatriációja során.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.