Az Európai Unió Tanácsa egy természetes és négy jogi személlyel bővítette azoknak a körét hétfőn, akiket azért vont szankciók alá, mert bekapcsolódtak az Oroszországnak és másoknak nyújtott iráni katonai támogatásba.
A Tanács brüsszeli közleményében arról tájékoztattak, hogy az új büntetőintézkedéseket az Ukrajna elleni háborúban Oroszországnak nyújtott iráni segítség, illetve a közel-keleti és a Vörös-tenger térségében aktív fegyveres csoportok iráni támogatása miatt hozták meg.
A büntetőintézkedések az IRISL iráni állami hajózási vállalatot, annak vezetőjét, Mohammad Reza Hajabanit érintik, illetve három orosz hajózási társaságot, amelyek hajói az Ukrajnában harcoló orosz erőknek szánt iráni gyártmányú fegyvereket, lőszereket és drónok előállításához szükséges eszközöket szállítottak a Kaszpi-tengeren keresztül.
Közölték azt is:
az EU szankciókkal sújt mindennemű kereskedelmi tevékenységet a büntetőintézkedések alá vont személyek által ellenőrzött kikötőkben, valamint minden olyan kikötőben is, amelyeken át iráni gyártmányú, pilóta nélküli eszközöket, rakétákat és egyéb hasonló technológiákat, illetve azokhoz szükséges alkatrészeket szállítanak.
A közleményben az iráni Bandar-e-Anzali és Amírabad kikötőjét említették név szerint.
A rendelkezés alól kivételt képeznek a humanitárius, illetve tengerbiztonsági feladatokat ellátó hajók.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.