Az Európai Unió Tanácsa kedden új, Oroszország elleni szankciós jogi keret létrehozását jelentette be, a lépést Moszkva külföldre irányuló destabilizációs tevékenységével indokolta.
A testület közleménye szerint a keret lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy olyan természetes vagy jogi személyeket szankcionáljon, akik - az orosz kormánnyal együttműködve - uniós tagállamok, egyéb országok, illetve nemzetközi szervezetek biztonságát és függetlenségét fenyegetik, valamint alapvető értékeik aláásását célozzák.
A jogi keret segítségével az EU emellett hatékonyabban tud majd kezelni olyan hibrid fenyegetéseket, mint például a választási folyamatokba történő beavatkozás és a demokratikus intézmények működése elleni támadások, valamint a gazdasági tevékenységek elleni szabotázsakciók és a kritikus infrastruktúrát fenyegető kockázatok.
Hatékonyabban tud továbbá fellépni a hamis információk, illetve a külföldről érkező manipulációs kísérletek, rosszindulatú kibertevékenységek, továbbá a migráció fegyverként történő felhasználása ellen
- olvasható a közleményben.
A keret értelmében szankcióval sújtott személyek ellen vagyonbefagyasztás kezdeményezhető, természetes személyek pedig beutazási tilalommal is sújthatók, beleértve az EU-n történő áthaladási tilalmat is.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.