Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Mindannyian igazságos és tartós, de az erő pozíciójából kiinduló békét akarunk, ez Donald Trump érdeke is, és ha ezt el akarja érni, akkor ez csak az EU és tagállamai támogatásával lehetséges - jelentette ki Ursula von der Leyen.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Ursula von der Leyen szerint közös, európai szintű álláspontra kell jutni például olyan területeken, mint az élenjáró technológiájú légvédelmi pajzs kialakítása.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Unió szilárdan kiáll Ukrajna mellett, és megerősíti, hogy a béke, a biztonság és az igazságosság győzedelmeskedni fog.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, ukrán elnök, Elnöki Hivatal, ukrán politikus

Közben számos európai vezető is megérkezett Kijeve, hogy kifejezzék szolidaritásukat az ukrán nemzet iránt.

António Costa, az Európai Tanács elnöke az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón 2024. december 19-én. MTI/Purger Tamás

Azzal indokolva a tanácskozást, hogy Ukrajna és Európa biztonsága szempontjából a jelenlegi meghatározó pillanat.

 Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közös kijevi sajtóértekezletükön 2024. február 24-én, az Ukrajna elleni orosz háború megindításának második évfordulóján (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Kiemelték: az elmúlt három évben az Európai Unió szilárdan Ukrajna mellett állt, és minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy az ország igazságos és tartós békét harcolhasson ki.

Oroszország elleni szankciók. Illusztráció

Az EU nagykövetei szerdán megállapodtak az új intézkedésekről, amelyek célja az orosz háborús gazdaság további gyengítése.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Bizottság elnöke szerint a háború kezdete óta az EU és tagállamai 134 milliárd euró értékben nyújtottak támogatást Ukrajnának.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Hangsúlyozta, hogy a transzatlanti partnerség továbbra is kiemelt jelentőségű a béke, biztonság és jólét szempontjából.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2025. január 22-én. Az uniós törvényhozás január 20. és 23. között ülésezik. MTI/EPA/Ronald Wittek

Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a kontinensnek alkalmazkodnia kell az új és változó játékszabályokhoz, miközben továbbra is hű marad értékeihez.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az ukránok tartós békét akarnak, nem befagyott konfliktust – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (b) és Klaus Schwab német közgazdász, a Világgazdasági Fórum alapító ügyvezető elnöke a Világgazdasági Fórum 55. davosi találkozóján 2025. január 21-én. MTI/EPA-KEYSTONE/Michael Buholzer

Von der Leyen hangsúlyozta: a világ változik, és ezért az Európai Uniónak is változtatnia kell.

Európai Unió. Illusztráció

Az Európai Unió várakozással tekint az Egyesült Államok új elnökével való szoros együttműködés elé a globális kihívások kezelésében.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Az EU elkötelezett a transzatlanti kötelék erősítése mellett.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: rbc.ua

Ursula von der Leyen kijelentette: a Charlie Hebdo szerkesztőségének több tagját Franciaország és Európa által képviselt értékek miatt gyilkolták meg.

Andrij Szibiha, Ukrajna külügyminisztere

Az Oroszország elleni szankciók működnek, de még hatékonyabbá kell tenni őket – közölte vasárnap Andrij Szibiha külügyminiszter.

Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi, 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke  Forrás: MTI/EPA  Fotó: Erik S. Lesser

Jimmy Carter munkája előmozdította a békét, az egészségügy kérdését és a demokráciát világszerte - méltatta a volt amerikai elnököt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Oroszország elleni szankciók. Illusztráció

Az Európai Unió világos üzenetet küld Moszkvának: „Minél tovább tart a háború, annál magasabb ára lesz Oroszország gazdasága számára” – figyelmeztetett Ursula von der Leyen.

A TikTok kínai videomegosztó közösségi hálózati szolgáltatás. Illusztráció

A testület azt gyanítja, hogy a TikTok nem tett elegendő intézkedést a nemzeti választások regionális és nyelvi sajátosságaiból eredő kockázatok csökkentésére.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: Twitter

Szíria újjáépítésének folyamata hosszú és bonyolult lesz, és minden félnek készen kell állnia a haladást szolgáló együttműködésre.

Strasbourg, 2024. november 27. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. november 27-én. MTI/Bodnár Boglárka

Von der Leyen az uniós törvényhozó testület plénuma előtt bemutatta az új Európai Bizottság tagjait és elkövetkező mandátumának programját.

Schengeni övezet. Illusztráció

Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei december 12-én szavaznak Brüsszelben Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról.

A fő kérdés ma az európai versenyképesség volt az EU-csúcson / Fotó: AFP

Ursula von der Leyen az EU versenyképességéről szóló Draghi-jelentésből kiindulva három prioritást jelölt meg

Budapest, 2024. november 7. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozására érkezik a Puskás Arénába 2024. november 7-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Az Európai Politikai Közösség rendezvénye jó lehetőség számunkra, hogy minden olyan témát áttekintsünk, amely mindannyiunk közös érdeke - mondta Ursula Von der Leyen az EPC csúcs előtt.

Európai Unió. Illusztráció

Gratulált szerdán Donald Trump választási győzelméhez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, közleményében pedig az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti együttműködés mélyítését sürgette.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: Twitter

Fokoznunk kell erőfeszítéseinket a védelem területén, tudva, hogy a legrosszabbra való felkészülés segíthet megelőzni, hogy bekövetkezzen.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: rbc.ua

Az Európai Unió aggodalmát fejezi ki az orosz-észak-koreai katonai együttműködés elmélyülése miatt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Fotó: Twitter

Az Európai Unió az év végéig új részletet utal ki Ukrajna számára az Ukraine Facility program keretében, az új csomag összege egyelőre nem ismert.

Strasbourg, 2024. október 9. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a magyar uniós elnökségi programról szóló vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. október 9-én. MTI/Purger Tamás

Csak egy út van az igazságos béke elérésére Ukrajna és Európa számára, mégpedig Ukrajna ellenállásának további támogatása mindaddig, amig szükséges.