A Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette diktatúra vége pozitív és régóta várt fejlemény, ami egyúttal megmutatja a rezsim támogatói, Oroszország és Irán gyengeségét is - írta vasárnap az X-en Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
"Az EU prioritása a térség biztonságának garantálása. Együtt fogunk működni minden konstruktív partnerrel Szíriában és a régióban"
- tette hozzá.
Mint bejegyzésében írta, szoros kapcsolatban áll a régió minisztereivel.
"Szíria újjáépítésének folyamata hosszú és bonyolult lesz, és minden félnek készen kell állnia a haladást szolgáló együttműködésre"
- hangsúlyozta.
Antonió Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke ugyancsak az X-en azt írta:
"Bassár el-Aszad diktatúrája mérhetetlen szenvedést okozott, bukása által új lehetőség nyílik a szabadság és a béke megteremtésére a szíriai nép számára."
"A kegyetlen Aszad-diktatúra összeomlott" - írta Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke az X-en.
Véleménye szerint "ez a történelmi változás a térségben lehetőségeket kínál, de nem veszélytelen."
"Európa készen áll arra, hogy támogassa a nemzeti egység megőrzését és egy olyan szíriai állam újjáépítését, amely az ország minden kisebbségét védi. Kapcsolatba lépünk az európai és regionális vezetőkkel, és figyelemmel kísérjük a fejleményeket"
- erősítette meg.
Iszlamista felkelők vasárnapra virradóra bejelentették Damaszkusz elfoglalását és az elnök 24 éves uralmának megdöntését. Bassár el-Aszad ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.