Kallas kiemelte: Ukrajna uniós tagsága egyben biztosítaná, hogy "a túléléséért küzdő Ukrajna jövője az EU-hoz kötődjön."
Roberta Metsola azt mondta, Ukrajna már teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket.
Az Európai Uniónak 2030-ra mindennel rendelkeznie kell, amire a hiteles elrettentéshez szüksége lehet - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
Oroszország energetikai háborút indított Csehország és további európai államok ellen.
Kubilius szerint a "posztimperialista, autoriter, agresszív Oroszország mindig fenyegetést fog jelenteni Európa számára".
Az államfők ismét bírálták Oroszországot az Ukrajna ellen indított háború miatt.
Ukrajna új formátumot ajánlott Európának az ukrán fegyveres erők támogatására.
Alain Berset leszögezte, az Európa Tanács továbbra is "határozottan támogatja Ukrajnát", "megerősítve ellenálló képességét Oroszország folyamatos agressziójával szemben".
Londonban tanácskoznak hétfőn a weimari csoport néven ismert európai diplomáciai és geopolitikai szövetség külügyminiszterei az európai biztonság erősítéséről.
Az amerikai alelnök egyetért a francia véleménnyel, mely szerint Európának katonailag függetlennek kell lennie.
Szibiha véleménye szerint a tartós béke elérése kulcsfontosságú, mivel az orosz-ukrán konfliktus kimenetele meghatározza Európa jövőbeli biztonsági struktúráját.
A ProtectEU elnevezésű program az európai uniós tagállamok szervezett támogatását és az unió biztonságpolitikai képességeinek megerősítését célozza.
Az európai vezetők csütörtökön Párizsban gyűlnek össze, hogy megerősítsék az Ukrajnának nyújtott támogatást.
António Costa az uniós csúcsot záró sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az Európai Tanács támogatja az "átfogó, igazságos és tartós békét", és üdvözli az ilyen béke elérésére irányuló valamennyi erőfeszítést.
Mivel az Európai Unió mindenekelőtt békeprojekt, a béke előmozdítása és védelme érdekében végzett munka mindig az Európai Unió prioritása lesz - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
A hiányosságok megszüntetése, a védelembe való beruházások és a képességek megerősítése által - jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Oroszország "konfrontációra készül európai demokráciákkal" - vélekedett Ursula von der Leyen.
A békét Ukrajnában csak a Kremllel való egyezkedéssel nem lehet biztosítani, a gazdasági és katonai érvek nélküli diplomácia nem működik - tette hozzá a kormányfő.
Duda úgy fogalmazott: a NATO 1999-ben kelet felé terjesztette ki a határait, 26 év elteltével pedig a NATO-infrastruktúrát is keletre kellene áthelyezni.
Az ukrajnai háborút lezáró béke elérése érdekében az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy "mindenekelőtt a nyugatiakat kellene egy asztalhoz ültetni".
Oroszország a közeljövőben tesztelheti a NATO kollektív védelmi rendszerét, és ez a veszély még nagyobb lehet, ha az ukrajnai háború hamarabb véget ér.
Mindannyian igazságos és tartós, de az erő pozíciójából kiinduló békét akarunk, ez Donald Trump érdeke is, és ha ezt el akarja érni, akkor ez csak az EU és tagállamai támogatásával lehetséges - jelentette ki Ursula von der Leyen.
A brüsszeli rendkívüli uniós csúcstalálkozó erről szól - jelentette ki António Costa.
"Nem harcolni mennének, hanem éppen ellenkezőleg, azután mennének oda, miután a béke aláírásra került, hogy garantálják annak teljes körű betartását" - mondta.
Ukrajna támogatásának fenntartása nem jótékonyság, hanem kötelesség Európa biztonságának szavatolására - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke
Ursula von der Leyen szerint közös, európai szintű álláspontra kell jutni például olyan területeken, mint az élenjáró technológiájú légvédelmi pajzs kialakítása.
"Az ukrán-orosz háborúban Lengyelország Ukrajna oldalán áll" - jelentette ki, aláhúzva: ezt nemcsak a megtámadott ukránokkal vállalt szolidaritás követeli meg, hanem Lengyelország biztonsága is.
Az európai vezetők egyeztetni fognak arról, hogyan erősíthetik tovább Kijev támogatását, valamint milyen elveket kell szem előtt tartani a tartós és igazságos béke érdekében.
Dick Schoof közölte, Hollandia minden segítséget megad Ukrajnának, hogy a lehető legerősebb helyzetben legyen ahhoz, hogy bármilyen tárgyalást megkezdhessen a béke érdekében.
Azzal indokolva a tanácskozást, hogy Ukrajna és Európa biztonsága szempontjából a jelenlegi meghatározó pillanat.
"Az európai vezetők az Ukrajnának adható biztonsági garanciákat vitatják meg" - mondta Emmanuel Macron egyik tanácsadója.