Oroszország elleni szankciók. Illusztráció
Oroszország elleni szankciók. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Csehország és Németország kulcsfontosságúnak tartja, hogy az Európai Unió elfogadja a 18. szankciós csomagot Oroszország ellen - jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter hétfőn Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Johann Wadephul német külügyminiszterrel.

Lipavsky szerint Csehország továbbra is szorgalmazni fogja, hogy korlátozzák az orosz diplomaták mozgását a schengeni térségen.

"A javaslatot meg kell fontolni és fel kell készülni az esetleges orosz válaszintézkedésekre is" - jegyezte meg újságírói kérdésre a német külügyminiszter.

A cseh diplomácia vezetője köszönetet mondott Németországnak, hogy az egyik legnagyobb támogatója annak a cseh kezdeményezésnek, hogy nagy kaliberű lövedékeket szerezzenek be Ukrajna számára a világban.

"Ez egy fontos kezdeményezés, és Németország már több mint egymilliárd euróval támogatta" - tette hozzá Johann Wadephul. Megjegyezte:

a német kormány megkereste európai partnereit is, hogy nézzék át tartalékaikat, mivel tudnák még kisegíteni Ukrajnát. Szerinte Kijevnek jelenleg elsősorban légvédelmi eszközökre van szüksége.

Európa párbeszédet folytat az Egyesült Államokkal, hogy a béke érdekében hogyan lehetne növelni a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomást.

"Ukrajna jövője az Európai Unióban és a NATO-ban van"

- mutatott rá a német politikus.

"Egyetértettünk abban, hogy soha nem fogunk belenyugodni az orosz agresszióba. Putyin minden éjjel rakétákkal és drónokkal lövi az ukrán városokat. Ez világosan jelzi, hogy nem érdekelt a békében" - fejtette ki Wadephul. Kijelentette:

Oroszország támadása nemcsak Ukrajna, hanem az európai béke és biztonsági rendszer ellen is irányul.

A két miniszter a találkozó után stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá. Ez további két évvel meghosszabbítja a 2015 és 2025 közötti stratégiai megállapodást.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.