Megegyeztek abban is, hogy - közös érdekek mentén - szoros együttműködésre törekszenek a régiós, az európai és a globális partnerekkel is.
Frank-Walter Steinmeier német elnök látogatásának lemondása után Zelenszkij ukrán elnök „nagy örömmel venné”, ha Olaf Scholz kancellár Kijevbe látogatna
Vlagyimir Putyin orosz elnök népirtást követ el az ukrajnai háborúban - erre utalt Joe Biden amerikai elnök
Kijevbe utazott Andrzej Duda lengyel, Gitanas Nauseda litván, Egils Levits lett és Alar Karis észt elnök, az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkoznak
Frank-Walter Steinmeier német elnök megerősítette, hogy az ukrán vezetés nem kívánatosnak nevezte kijevi látogatását az Oroszországgal vívott háború során
Jelenleg nagyon nehéz tárgyalni Oroszországgal, ennek ellenére folytatódnak az egyeztetések - jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak
Az ukrán elnök az orosz vezetéssel való szoros kapcsolata miatt nem volt hajlandó fogadni a német elnököt Kijevben.
Lehetetlen visszatérni a normális kapcsolatokhoz a mai Oroszországgal, az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűntetteket meg kell vizsgálni, az elkövetőket pedig felelősségre vonni - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier.
A kormány hozzájárult, hogy az Európai Unió újabb 500 millió euróval támogassa az ukrán hadsereg megerősítését, azonban Magyarország továbbra sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta az EU-t, amiért csak a hatodik szankció csomagban kezdték meg az olajembargóról való tárgyalást
Franciaország kiutasít hat orosz kémet, akik a nagykövetségük védelme alatt tevékenykedtek Párizsban, s "akinek a tevékenysége ellentétes a francia nemzeti értékekkel"
Az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői ülésén nem született döntés az orosz kőolaj-, és gázimport szankcionálásáról
Karl Nehammer osztrák kancellár nagyon közvetlen, nyílt és nehéz tárgyalást folytatott hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és nem lett tőle derűlátó
Visszautasította Boris Kollár szlovák parlamenti házelnök Magyarországra vonatkozó bírálatát Menczer Tamás
Horvátország a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményre hivatkozva összesen 24 orosz nagykövetségi dolgozót utasított ki az országból
Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába, és nem is engedjük át azokat az ország területén – jelentette ki Szijjártó Péter
Arra számítunk, hogy a háború fokozódni fog a Donyec-medence régiójában - jelentette ki a jelen lévő újságíróknak Josep Borrell
Dmitro Kuleba arról beszélt, hogy stratégiai hiba volt Franciaország és Németország részéről, hogy ellenezték 2008-ban Ukrajna NATO csatlakozását
Oroszország nem képes elismerni Ukrajna-politikájának hibáit – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Magyarország nem küld fegyvert Ukrajnába, de az elsők között szorgalmazza a békét - nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár
Oroszország elszigetelését szorgalmazta Dmitro Kuleba, az ukrán diplomácia vezetője pénteken a délkelet-lengyelországi Rzeszówban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri sajtóértekezletén.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ellen háborús bűnökkel foglalkozó bíróság létrehozását kéri a német államfő
Az Európai Unió Tanácsa írásbeli eljárás útján elfogadta az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagját válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra
Vlagyimir Putyin orosz elnök és külügyminisztere, Szergej Lavrov lányai ellen léptetett érvénybe szankciókat pénteken a brit kormány
Joseph Borell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főtárgyalója, illetve Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke is Kijevbe utazik a mai nap folyamán
Négy orosz diplomatát utasított ki az országból Montenegró csütörtökön
Japán az Oroszországból származó szén importjának csökkentését és újabb szankciók bevezetését tervezi Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadása miatt
A NATO és Magyarország álláspontja teljes mértékben összecseng az ukrajnai háború ügyében - mondta Menczer Tamás
Az osztrák fővárosban ugyanakkor bejelentették, hogy Karl Nehammer kancellár hamarosan Kijevbe látogat
A képviselők szankciókat követelnek Oroszország ellen, köztük teljes embargó bevezetését az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimportra vonatkozóan
Oroszország Donbász térségében várható offenzívája, nagyszabású hadműveleteivel, harckocsik, repülőgépek és páncélozott járművek ezreivel a második világháborút fogja idézni - figyelmeztetett Dmitro Kuleba.