Törökországban, az Ararát-hegy lábánál egy különös kőzetképződmény lapul a hegyoldalban, amely pontosan akkora, mint a Bibliában leírt Noé bárkája.
Teljesítményközpontú világunkban az az elvárásunk, hogy ha valamibe belekezdünk, annak minél hamarabb eredménye legyen.
2025 pünkösdjének másodnapján elővesz minket ez az igevers és megerősíti a régi, talán már megfakuló, elfelejtett ígéreteket.
Krisztus megismerése témában szerveztek evangelizációs napokat Tiszabökényben a Glória Ifjúsági és Missziós Központban május 13. és 15. között.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda” – olvassuk János evangéliumának a 15. fejezetében.
Honnan tudhatom, hogy amit megértek a Bibliából, az valóban Isten üzenete számomra, és nem csak a saját gondolataim?
Valakinek segíteni, valami jó dolgot tenni, hasznosnak érezni magunkat a környezetünkben, elismerést kapni – ez mind felemelő érzés.
Ma a Szent Család néma tanújának, Szent Józsefnek van liturgikus ünnepnapja.
Az Édenkert nem ott lehetett, ahol eddig sejtették.
Izraeli régészek tárgyi bizonyítékokat találtak a bibliai "Armageddon" csatára.
János evangéliumában is megjelenik a mostani felfedezés.
Három, Jézushoz kapcsolódó bibliai történetet forraszt egybe a vízkereszt, vagyis az Úr megjelenésének napja, amely lezárja a karácsonyi ünnepet és megnyitja a farsangot.
A Jézus családi titkai, a Ki írta az Újszövetséget? és a Ki írta a Bibliát? című dokumentumfilmek olykor váratlan és merész felfedezéseket tesznek a kereszténység sarokpontjaival kapcsolatban.
Az 1980-as években a régészek a Júdeai-sivatag egyik barlangjában érintetlen magot tártak fel.
II. Ramszesz idején volt Egyiptom hatalma csúcsán.
A fa, ami ugyanabba a családba tartozik, mint a tömjén és a mirha, tiszta gyógyhatású gyantát termel.
Az ayansisi erőd volt az egyik utolsó kastély, amit az urartuiak építettek.
A hiányzó jeruzsálemi fal azt bizonyítja, hogy a vaskori Jeruzsálem egy jól megerősített város volt.
A skarlátvörös volt annak a 3 színnek az egyike, ami az izraeli sivatagi vándorlás során a tabernákulumot díszítette.
A Lod városi ásatások egy nagy nyilvános épület maradványai tárták fel, ami a híres Lod Bölcsei otthona lehetett.
Papírológusok megfejtették a kézirattöredéket és 4-5. századra datálják.
A Nagyberegi Tájház évadzáró foglalkozásán a közelgő pünkösd fontosságára hívták fel a figyelmet.
A kutatás példa nélküli kronológiájával fényt derít Jeruzsálem fejlődésére.
A vaskori várárkot védelemre használhatták több ezer évvel ezelőtt.
Kutatók a Föld mágneses mezejével igazolnak egy az Ószövetségben említett eseményt.
Akár 50 millió dollárt (18 milliárd forint) is adhatnak a kódexért.
Az ókori Irak a Biblia legismertebb történeteinek helyszíne: itt épült Noé bárkája, itt született Ábrahám és itt emelték fel Bábel tornyát.
A Jordán-folyó völgyében fekvő ősi város, Tell el-Hammam egy középső bronzkori kozmikus robbanás következtében pusztulhatott el.