Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
"Ukrajnának van néhány nehéz, aprócska problémája"
- fogalmazott az elnök, majd később szavait értelmezve kijelentette, hogy a korrupciós helyzet nem segít a háborús rendezésben.
Donald Trump ugyanakkor azt mondta, hogy jó esély van a megállapodásra. "Azt gondolom, hogy Oroszország szeretné befejezni a háborút, és tudom, hogy Ukrajna is véget akar vetni"
- fogalmazott az amerikai elnök újságírók előtt hivatali repülőgépének fedélzetén, amikor visszatért Washingtonba.
Donald Trump megerősítette, hogy
a héten Steve Witkoff különleges elnöki megbízott Moszkvába utazik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni,
azt ugyanakkor nem pontosította, melyik napon jöhet létre a találkozó.
Floridában vasárnap az amerikai delegáció Marco Rubio külügyminiszter vezetésével ült tárgyalóasztalhoz az ukrán delegációval élén Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.
Marco Rubio a megbeszélést követően "produktív" tárgyalásról számolt be, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megállapodás érdekében még sok munkát kell elvégezni. Az amerikai külügyminiszter, aki egyben az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója megismételte, hogy a háború lezárásán túl cél Ukrajna hosszú távú biztonságának és prosperitásának megteremtése.
Rusztem Umerov a tárgyalást követő rövid nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy minden olyan témát megvitattak, amely Ukrajna és az ukrán emberek számára fontos, és hozzátette, hogy ebben az Egyesült Államok nagyon támogató.
Donald Trump a repülőgép fedélzetén újságírói kérdésre válaszolva megerősítette azt a sajtóhírt, hogy az elmúlt napokban beszélt Nicolas Maduro venezuelai elnökkel, ugyanakkor annak témáit és hangvételét sem kommentálta. A venezuelai légtér lezárásának szándékára vonatkozó szombati közleményét az amerikai elnök úgy magyarázta, hogy Venezuela "nem egy baráti ország", és megismételte, hogy a dél-amerikai államból nagy mennyiségben csempésznek kábítószert az Egyesült Államokba.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.