Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Az MTI közlése szerint a hivatalos indoklás szerint a döntés a Pentagon által elvégzett alapos felülvizsgálat eredménye, ami az amerikai haderő európai elhelyezkedését tekintette át. A csapatkivonást a következő 6-12 hónapban hajtják végre – tette hozzá a szóvivő.
Németországban a tavaly decemberi hivatalos adatok szerint 36 ezer amerikai katona állomásozott, aminél nagyobb külföldi állományt csak Japánban tart fenn az amerikai hadsereg.
A németországi csapatkivonásról szóló bejelentés ugyanakkor egybeesik Donald Trump amerikai elnök és Friedrich Merz német kancellár vitájával, ami az iráni konfliktus miatt alakult ki.
Donald Trump az elmúlt napokban helyezett kilátásba csapatcsökkentést Németországban, miután a német kancellár bírálta az amerikai műveletet Irán ellen.
Az elnök csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy Németország után Spanyolország, és Olaszország esetében is fontolóra veszik a csapatok csökkentését, mert a két dél-európai ország visszautasította a segítséget az iráni műveletben résztvevő amerikai katonai egységeknek repülőterek, illetve a légtér használatának megtagadásával.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Zelenszkij új tárgyalási stratégián dolgozik: Ukrajna az USA nélkül is folytatná az egyeztetéseket Oroszországgal.
Brutális családon belüli erőszak Kárpátalján: közmunkára ítélték a saját lányát bántalmazó apát.
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Kárpátalja digitális felzárkózásának új fejezete kezdődhet el a HU-RIZONT fejlesztési programmal.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.