5 apró jel, hogy több alkoholt fogyasztasz a kelleténél
5 apró jel, hogy több alkoholt fogyasztasz a kelleténél

Szinte mindenkivel előfordul, hogy időnként megiszik egy-egy pohár vörösbort a vacsora mellé, vagy, hogy a szombat esti bulizás közepette kiengedi a fáradt gőzt néhány pohár koktél kíséretében. Önmagában alkoholt fogyasztani még nem bűn. A probléma leggyakrabban akkor kezdődik, amikor az italozás rendszeressé válik, az esti sörözés pedig rituálévá, és az alkohollal próbáljuk oldani a stresszt illetve a szorongást. De honnan tudhatjuk, hogy túlzásba esünk, és mikor kell alkoholproblémára gyanakodnunk?

Hirdetés

Feledékenység

Az alkohol mindenkire másképpen hat. A hatást befolyásolhatják a gének, a táplálkozási szokások, illetve a különböző gyógyszerek is. Kutatók szerint azonban mindenkire igaz, hogy a masszív alkoholfogyasztás károsíthatja a memóriát, tanulási nehézségekhez, és koncentrációzavarokhoz vezethet - írja a bien.hu.

Ennek legvalószínűbb oka, hogy az italozás megzavarhatja a glutamátrendszert az agyban. Ha tehát valaha is ébredtél úgy, hogy nem emlékeztél az éjszaka bizonyos részéleteire, biztos lehetsz benne, hogy a kelleténél két-három itallal biztosan többet fogyasztottál az előző este.

Bőrproblémák

Mielőtt drága krémekre, illetve arctisztító tonikokra költenél, hogy javíts a bőröd állapotán, először tarts inkább szünetet az alkoholfogyasztásban, és figyeld meg tapasztalsz-e valamilyen változást!

Hirdetés

A Medical Council on Alcoholism nevű szervezet 1992-es jelentése szerint a túlzásba vitt italozás egyik korai jele, a fakó, szürke arcszín. A kutatók arra jutottak, hogy az olyan bőrproblémák, mint a pikkelysömör, vagy az ekcéma, sokkal gyakrabban fordul elő a nagyivók esetében.

Az alkohol az olyan már meglévő betegségeket is súlyosbíthatja, mint például a rosacea.

Szóvá teszik a szeretteid

Ha a családod, vagy a barátok szóvá teszik, hogy túl sokat iszol, azt érdemes jelnek venned és visszafognod az alkoholfogyasztást! Az első lépés az, hogy felismerd, többet iszol, mint kellene! Jelölj ki egy mennyiségi határt még azelőtt, hogy elindulnátok a buliba, majd avasd be az egyik barátodat is ebbe a tervedbe!

Sokkal könnyebb lesz úgy nemet mondanod a következő italra, hogy van valaki, akinek beszámolással tartozol. Soha ne vedd bóknak, ha valaki megjegyzi, hogy „milyen jól bírod az alkoholt”. Ez utóbbi ugyanis nagy valószínűség szerint azt jelenti, hogy rendszeresen, vagy gyakran iszol.

Mindez leginkább azért veszélyes, mert hosszú távon alkoholtoleranciához vezethet, azaz egyre nagyobb adagokkal lehet csak ugyanazt a hatást elérni.

Alkohollal a stressz ellen

Az időről-időre jelentkező stressz az élet természetes velejárója, ami azonban, ha nem megfelelően kezeljük, komolyan megronthatja az életünket. Fontos azonban, hogy az alkohol, az evés, vagy a drogok nem oldják meg a gondjainkat, csak súlyosbítják azt!

Aki az alkoholt használja érzelmi problémái kezelésére, az előbb vagy utóbb, nagy valószínűség szerint függővé válik, és minden felmerülő nehézségre a borosüvegben keresi majd a megoldást.

Egyes kutatások szerint bár rövidtávon úgy érezzük, hogy az ivás csökkenti a szorongást, valójában, ha stresszhelyzetben rögtön a pohár fenekére nézünk, azzal hosszú távon csak még inkább elnyújtjuk a feszültségérzetet.

Nem tudsz mértéket tartani

Veled is gyakran előfordul, hogy az esti összejövetel előtt megfogadod, nem iszol többet két-három italnál, ám mielőtt észbe kapnál, máris négy pohárnál tartasz? Ez sajnos egyike lehet azoknak a korai jeleknek, melyek alkoholproblémákra utalhatnak.

Ahogyan a cukorbetegség és a szívbetegség, úgy az alkoholizmus is fokozatosan, szinte észrevétlenül alakul ki, súlyos károkat okozva ezzel szervezetünkben. Éppen ezért fontos, hogy átértékeld a szokásaidat, és határt szabj az hétvégi tivornyáknak!

Ha szeretnéd visszaszorítani mindennapjaid során az alkoholfogyasztást, a legjobb, amit tehetsz, ha rendszeresen feljegyzed egy naplóba, hogy mennyit iszol, és milyen helyzetek, illetve személyek váltják ki nálad az alkohol utáni vágyat. Így sokkal könnyebben tudod majd tartani a saját magadnak tett ígéretedet!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.