Kovács László – a számítástechnikusból lett műgyűjtő - A művészet örök

A kárpátaljai festőművészek alkotásai a hagyományokból építkeznek. A sokszínű és gazdag táj kimeríthetetlen ihletforrást jelent számukra. A művészeti alkotások élethűen tükrözik vissza azt a sokszínű és soknemzetiségű megyét, ahol a magyar lakosság mellett ukrán, ruszin és hucul nemzetiségű emberek élnek együtt, békében.

A beregszászi Kovács László nem csupán gyűjti a kárpátaljai festők remekeit, de kiállítást is szervez számunkra. Gondja van arra, hogy a következő generációk se felejtsék el, mit jelent beregszászinak, kárpátaljai magyarnak lenni. Vele beszélgettünk művészetről, kultúráról, kihívásokról.

– Meséljen magáról!

– Beregszászban születtem, az Arany János utcában. Úgy gondolom, a legjobb korban lehettem gyerek, hiszen akkor még nem messze tőlünk működött a strand. A fiatalok talán már nem is emlékeznek rá, milyen jó volt ott fürödni, pihenni, télen pedig korcsolyázni. Igazi felhőtlen gyerekkor volt. Sorkatonai szolgálatomat a tengerészetnél töltöttem el. Hazaérkezésemet követően számítástechnikusnak tanultam tovább Donyeckben, Kijevben, hiszen mindig is érdekelt a számok, a matematika világa. Pár évet dolgoztam a számviteli hivatalban, majd több banknál rendszergazdaként tevékenykedtem.  

– Hogyan lesz egy számítás­technikusból műgyűjtő?

– Volt feleségem, illetve apósom is festett, rajtuk keresztül csöppentem be a művészet világába. Egyre több és több festmény gyűlt össze az évek alatt, melyeknek a kereteit néha restaurálom is. 1994-ben megalakult a Bereg Alkotóegyesület, melynek elnökévé engem kértek föl. Így kezdtem el szervezni a kiállításokat. Kiállítótermünk nem volt, így bárhol, ahol lehetőségünk volt rá – az utcán, a Fehér Ház előcsarnokában – bemutattuk a festményeket. Megismerkedtem Garanyi Józseffel, aki mélyebben is bevezetett a művészetek világába.

– Mely festők a legkedvesebbek az ön számára?

– Én négy művész – Kutlán István, Garanyi József, Harangozó Miklós és Zicherman Sándor – munkáit gyűjtöm. Kutlán István Hollósy Simon festőiskolájában kezdte meg tanulmányait, majd ösztöndíjjal Prágában és Párizsban is tanult. Kutlán amellett, hogy festett, kiváló sportoló is volt. Boksay Józseffel 1930-ban közösen festették szülőfaluja, Fancsika görögkatolikus templomának falképeit. Kutlán István fedezte fel Harangozó Miklóst. A mester javaslatára felvételizett Harangozó a Moszkvai Krupszkaja Képzőművészeti Népi Egyetemre, amelyet sikeresen be is fejezett. Garanyi József Bátyúban született, majd Beregszászba költöztek családjával. Tehetségére már gyermekkorában felfigyeltek. Ifjú korára jó barátságban lett Erdélyi Bélával, aki hatott is Garanyi festészetére. Egy idő elteltével azonban stílust váltott, és már az olajképek helyett pasztell képeket alkotott. Garanyi Józsefet 1958-ban a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetsége tagjává is választották. Zicherman Sándor egy évig tanult a Lembergi Festészeti Akadémián, majd a Leningrádi Mukhina Művészeti Akadémiát végezte el. A Szovjetunió számos részén dolgozott és állított ki.

– Mi jellemzi a kárpátaljai festészetet?

– Egy csodálatos tájban élünk, a Kárpátok vonulatai időről időre megihletik a művészeket. Portrék, csendéletek, tájrészletek, életképek azok, amelyek hitelesen bemutatják az itt élőket. Szerencsénkre az elmúlt évtizedekben sok tehetség nőtt itt fel. Olyan neves festők kerültek ki Kárpátaljáról, akik a világ bármely pontján megállják helyüket, és felveszik a versenyt a külföldi alkotókkal is. Ilyen például Kaszab Judit, aki 1920-ban született, a beregszászi gimnáziumban figyeltek fel tehetségére, majd egy viszontagságos élet után az angol királyi ház udvari festője lett.

– Milyen a kárpátaljai festők külföldi fogadtatása?

– Azt kell mondjam, hogy pozitívan fogadják az itteni festők műveit. A Révész Imre Társaságnak köszönhetően egyre több kárpátaljai művész képeit bemutató tárlat nyílik Magyarországon, vagy számos más országban. Fontos, hogy egyre szélesebb körben ismerjék a mi tájegységünkre jellemző művészetet. Ha másokat megismerünk, és mások is megismernek minket, abból mi is tudunk tanulni, fejlődni.

– Hogyan értékeli a tavalyi év kihívásait?

– Mint az élet minden területén, a kultúrában is nehézségeket okozott a tavalyi év. Egy kiállítás megszervezése, megtekintése tömegekkel jár, ebben az időszakban pedig nem volt szabad sok embernek együtt lennie. Öt kiállítást terveztünk a 2020-as évre, melyből csupán egyet tudtunk megrendezni. Reméljük, hogy elkövetkezendő időszak könnyebbségeket hoz, hiszen az embereknek igényük van a kultúrára, arra, hogy egy gyönyörű festmény előtt elgondolkodjanak arról, mit is jelent nekik a szülőföldjük.

– További tervek…

– Elsősorban szeretnénk az elmaradt kiállításokat pótolni, hogy a közönségnek bemutathassuk mindazt, ami érték. A legmerészebb tervem pedig, hogy Beregszásznak legyen saját kiállítóterme. A konzulátuson vagy a főiskola termeiben kiállított festményeket előzetes egyeztetés útján lehet megtekinteni, ha pedig lenne egy kiállítótermünk, az utcáról bárki szabadon bemehetne oda, hogy feltöltekezhessen a képek látványával.

– Sok sikert kívánunk tervei megvalósításához!

Kurmay Anita