Japánban kitört a Szakuradzsima tűzhányó hétfőn, az ország déli fő szigetén, Kjúsún két városból többtucatnyi embert kimenekítettek, miután a vulkán hamut és nagyméretű köveket lövellt az éjszakai égboltra.
A japán NHK közszolgálati televízió felvételei szerint narancssárga lángok villogtak a kráter közelében, és sötét füst és hamu gomolygott magasan a hegycsúcs felett - írja az MTI.
A japán meteorológiai szolgálat (JMA) a legmagasabb, ötös fokozatra emelte a kitörési riasztást,
és a vulkánnal szemben fekvő két városban lakók közül 51-nek azt tanácsolta, hogy hagyják el otthonukat.
Hétfő reggelre harminchárman távoztak is otthonukból, és a régió biztonságosabb részén lévő ideiglenes szálláshelyre költöztek – közölte Kagosima város önkormányzata.
Eddig nem érkezett jelentés károkról vagy sérültekről. A vulkán kráterét hétfő reggel a rossz időjárás eltakarta.
A JMA arra figyelmeztetett, hogy a kráter három kilométeres körzetében lezuhanó vulkáni kőzetek, két kilométeres körzetében pedig láva, hamu és perzselő gázok áramlása lehetséges.
A robbanásszerű heves kitörések esélye alacsony, de a lakosoknak továbbra is figyelniük kell a lezuhanó kövekre és sárcsuszamlásra
– mondta Nakacudzsi Cujosi, a JMA vulkánfigyelésért felelős tisztviselője. Azt is tanácsolta a lakosoknak, hogy húzzák be a függönyöket, és maradjanak távol az ablakoktól, amelyek a kitörés erejétől betörhetnek.
A Kjúsú déli fő szigetén lévő Szakuradzsima Japán egyik legaktívabb vulkánja, amely már többször is kitört. Korábban sziget volt, de félszigetté vált egy 1914-es kitörést követően, amely 58 ember halálát is okozta. Szakuradzsima mintegy ezer kilométerre délnyugatra fekszik Tokiótól.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.