Az Úr ismer téged

„Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet.” (Zsolt 145, 14)

Ez a történet egy kedves fiatalemberről szól, aki mindig „a társaság közepe” volt, jókedvű és életvidám. Mindenki dőlt a kacagástól, ha csak megszólalt, de humora nem sértett soha senkit.

Egyszer rettenetes hír döbbentette meg az ismerőseit: barátjuk, a kedves, jókedélyű, az örökké vidám, humoros és kacagtató fiatalember váratlanul meghalt. Öngyilkos lett... Nem bírta tovább az ámítást: vidámnak akarta látni az embereket, vidámnak, mint amire ő vágyott, hogy felszabadultan kacagjon mindenki, mint ahogy ő soha sem tudott. 

Ez az ember titok, rejtély volt. Vidám, nevettető álarca alatt egy gyötrődő, szenvedő ember rejtőzött. Élete meggörnyedt, elnyomorodott élet volt, de senki nem látta. Elesett és nyomorult kapaszkodás volt a humora, de senki nem vette észre. „Jól tudta takarni, álcázni magát” – mondták néhányan. Ő, „a társaság közepe” a valóságban nagyon magányos és társtalan volt. Ő, „a társaság közepe” nem tudta megosztani szenvedését, kínját, titkát senkivel, nem engedett betekintést az életébe, nem láthattak be az álarc mögé a barátai. Megnyomorodott élete volt. Pedig sokan szerették, becsülték. De senki nem ismerte igazán. Csak a külsejét, a mosolyát, a kacagtató humorát ismerték, az elrejtettet – őt a maga valóságában nem.

„Az Úr megtámogat minden elesendőt”. Ki vette észre, hogy ő estében van?

„Az Úr felegyenesít minden meggörnyedtet.” De jó lett volna elmondani neki ezt az igét! Elmondani, hogy Isten másként szereti, mint a humorát kedvelő barátai. Isten tudja rólunk, kik vagyunk, mégis szeret. Ismer bennünket teljes valóságunkban, előtte nincs álarc, hamis mosoly.

Neked mit üzen ez az ige? Vizsgáld meg magad az ige tükrében! Mit látsz? Elesett, poros, mocskos, sáros vagy? Nem tudsz ellenállni a Sátán kísértéseinek? Emeld fel szemedet a keresztre és várj! Hallgass csak, a megfeszített Jézus imádkozik érted és értem: „Atyám, bocsáss meg nekik!...”

Még mit látsz? Látod megrokkant, sikertelen, szomorú, csalódott, megfosztott, becsapott életedet? Igen, ez lehet, hogy így van. De én látom a megváltott emberek seregét, akiknek szeméről Isten letörölte a könnyeket. Ó, milyen csodálatos érzés Isten zsebkendőjének érintése! Megszűnik a fájdalom, és a szenvedők igazi nyugalmat találnak. 

„De mikor? Majd halálom után?” – kérdezed, mert elesettségedben keserű lettél. Az Úr Jézus válaszol neked: „De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited”. 

A megnyomorodott, megsebzett ember a hitben gyengül meg a leghamarabb. Ezt a gyengülő hitet erősíti az érted imádkozó Jézus. Talpra akar állítani, mert Ő szeret. Szeret, vedd észre azt a kezet, amely kitárva int feléd: „Várlak, gyermekem, védelmet és nyugalmat, békességet kínálok neked”.

Az emberek előtt szívednek titka ismeretlen, de őelőtte nem. Az embereknek kacagva hazudhatsz, de Ő jól ismer és tudja, hogy nevetés közben is fájhat a szíved.

Igen, Atyám, fáj a szívem, nem értem az életem nyomorúságait. Kiáltok, ne légy tőlem távol, emelj fel engem! Add, hogy érezzem a Te megértő szeretetedet! Mutass nekem utat, vezess! Szeretlek, Uram, imádlak, Uram, így, gyenge hangon is. 

Hogyan emlékeznek majd rád?

„Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad.” (Péld 10, 7)

Ismerek embereket, akik egy életen át a nevük fennmaradásáért dolgoztak, ügyeskedtek, manipuláltak, harcoltak. Miért volt ez fontos? Azért, hogy ha már ők nem lesznek az élők sorában, a nevük fennmaradjon. Volt, akinek ez sikerült is – fennmaradt a neve, cselekedeteinek emléke pozitív vagy negatív előjellel.

Voltak emberek, akiket nem érdekelt a mások véleménye, tették a jót, a nemest és igazat névtelenül. Például voltak kiváló írók, akik álnév alatt írtak, s csak a haláluk után derült ki, hogy ki is az, aki az álnév mögé rejtőzött. Sok fáradt, idős ember él körülöttünk. Megemlékezünk-e időben a tetteikről? Vagy csak a temetőben, a szónoki búcsúztatóban emlegetik, hogy mily áldás volt az élete, mennyi szépet, jót tanultunk tőle?

Volt egy idős asszony az őskeresztény időben, aki varrni tudott. Varrogatott ruhát, kötényt, inget, vagy amit éppen kellett. Segített, tudott szeretni, könnyíteni ott, ahol az ő kezének erejére, munkájára szükség volt. Amikor ez a kedves asszony meghalt, a szegények, a nyomorultak, az általa megsegítettek kis serege az apostolhoz ment, és szomorúan panaszkodtak neki: meghalt a kedves Dorkás néne, már nincs köztünk, mi lesz velünk nélküle? S elkezdték mutogatni ruháikat az apostolnak: nézd ezt ő varrta nekem ingyen, meg azt is ő varrta, meg nekem is ő csinált ruhát... Elvesztettük, meghalt, pedig olyan volt nekünk, mint egy angyal. 

Az Apostol szíve megindult, amint látta, hallotta a nyomorultak visszaemlékezését. Dorkás emléke áldott, felejthetetlen. Tudja ezt az Úr is! Akkor hát kérjük vissza még egy időre Dorkás nénét! És az Úr hallja a bizonyságokat ez egyszerű, de igaz asszonyról. Az ima meghallgatásra talál, és ez az asszony életre kél, feltámad. 

Milyen áldott emléket hagysz magad után? 

Ha igazán kerested Isten útjait, és követted Őt tetteidben is, ha tudtál simogató kéz lenni, volt vigasztaló szavad a szenvedőhöz, ha nem magadnak gyűjtöttél görcsösen, hanem megosztottad, amid volt azzal, aki szükségben volt, ha nem a hírneved volt az első, de tudtál másokat is előnyhöz segíteni, ha igaznak ismertek az emberek életedben, ha nevedhez nem tapadt csalárdság és hamisság, akkor az emlékezeted megmarad, áldott lesz. 

Isten jutalmazza, koronázza meg az igaz, az igazságra törekvő embert! A hamisnak neve nem marad fenn, „megrothad”, feledésbe merül. Nevét kitörlik az emlékezetből. Isten mindenkit számon kér az igazságtalanságokért, a hamisságért. 

Nincs semmi, amit eléd hozhatnék, Uram, amivel dicsekedhetnék. Mindent Tőled kaptam. Segíts megosztani másokkal a Te áldásodat, hogy sokan dicsőítsenek Téged! Ámen.

(Morzsák 1., 1999)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

---

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!