/ Mozaik

„Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 14, 11) 

„A keresztyén, hívő ember nem gőgős, nem magasztalja fel magát, mi alázatosak vagyunk. Miránk ez nem vonatkozik, Jézus nem mirólunk beszél!” – mondják sokan.

Sajnálom, tiltakozhat bárki, aki elég alázatosnak tartja magát. A gőg, az elbizakodottság, a hatalomvágy, nagyravágyás, büszkeség, az uralkodhatnámság nem reflektorral működik.

A házasságban, hogyan alakulnak a viszonyok? Ki az úr a háznál? Ha az Úr nem lehet a fő, az első, ha a férfi követeli magának az első helyet, jaj annak a házasságnak! Hamarabb, mint gondolják!

Igaz, Isten a férfi vállaira tette a család és a házasság felelősségét. A férfiról rendelkezett úgy, hogy „fő” legyen. De mindjárt a teremtéskor megkapta a nagy feladatot: „Ragaszkodik feleségéhez”! (1Móz 2, 24) „…minden férfinek feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig Isten” (1Kor 11, 3).

Mit jelen az, hogy a „feje”? A vezető, a felelős, a gondoskodó, irányító személy a „fő”. A hívő házasságban, ahol a férfi igazán Krisztusnak adta át életét, és az asszony is szereti a Megváltót, nem jelenthet gondot, hogy ki a „fő” a családban. Nem az lesz a fontos, hogy ki uralkodik, hanem az, hogyan szolgálhatjuk jobban, szentebbül az Urat együtt. Szentség az Úrnak! Aki szereti Megváltóját, az tud alázatos „fő”, családfő lenni. Munkahelyeken is kell, van egy vezető, főnök. Ha keresztyén vezető van főnöki beosztásban, Isten ott is szentséget, tisztaságot és kellő alázatot vár tőlünk. A vezető fegyelmezett és fegyelmez, de nem aláz meg, és nem uralkodik a másik személy, a beosztott felett. 

Szolgálni Jézust minden körülmények között. Ez az elsődleges feladatunk. A szolgálathoz is alázat kell. Pál apostol megalázva magát szolgált és mártírhalált halt Krisztusért. A házasságban, a munkahelyen, a közösségben nem kell „mártírrá lenni!” De szükség van az alázatra és a szentségre.

Minden pozíciót, beosztást, feladatot elláthat az alázatos ember. De jaj annak, aki csak akkor érzi jól magát, ha a környezetében mindenki a legkisebb térfogatra zsugorodik össze, amikor ő megjelenik! A fő nem rettegtethet, nem alázhat meg. A családfőtől miért félnek a gyermekek, a feleség?

Ahol Krisztus a középpontban él, nem csak „vacsoravendég” egy félórára, ott öröm, békesség, szeretet, jókedv van mindig. A gyermekek tisztelik édesapjukat, a feleség örömmel figyel férje tanácsára és elfogadja azt. Nem titkolóznak, nem rejtegetnek egymás elől semmit.

A megalázás mindenkinek rossz. De rettenetes az, amikor Isten aláz meg és lerántja életünkről a leplet! Alázatoskodni sem szabad, mert az utálatos, és egy határon túl nevetséges. Istennek nem alázatoskodó emberekre van szüksége, hanem őszinte, nyílt, Krisztust követő mindennapi, hétköznapi, igaz emberekre. Tiszteletteljes szeretetre van szükségünk mindnyájunknak.

Egyformák vagyunk... Ez nem igaz! Nem vagyunk egyformák. Az Úr Jézus tanította: vannak, akikre többet bízott Isten, vannak, akikre kevesebbet. Vannak, akik több talentumot kaptak, és vannak, akik kevesebbet. De becsülnünk kell egymást, és szeretetben elhordozni azt is, akinek kevesebb adatott. A tiszteletadás mindenkinek jár.
Ki vagy te? És ki vagyok én? Isten joga, döntése, akarata, hogy megszülettem. Ő formált, alakított téged és engem is. A Fiát feláldozta érted és értem is, azért, hogy bűneinktől szabadulva örök életet adhasson neked és nekem! Kegyelem az életem, áldom Istent e kegyelemért.

Isten előtt mindnyájan egyformák vagyunk, kegyelemre van szükségünk. Ő előtte nincs férfi vagy nő, gazdag vagy szegény, okos vagy tudatlan, színes bőrű vagy fehér – ez a mi emberi kategóriánk. Jézus azért jött, hogy el ne vesszünk, hanem örök életet ajándékozzon mindenkinek, aki Ő hozzá megtér. Halleluja!

Ki vagy te, ki vagyok én? Alázattal mondom: kegyelemre szoruló emberek vagyunk…

Drága Úr Jézus! Köszönöm, hogy Te megaláztad magadat, otthagytad a mennyei trónt, emberré lettél érettünk. Engedted, hogy megalázzanak, megöljenek. Miattam, bűneim miatt szenvedtél. Teremts bennem tiszta, alázatos szívet, kérlek! Szolgálni akarlak, Uram, Téged, csakis Téged! Tiéd a dicsőség és hála mindörökké. Ámen.

(Morzsák 5., 2010) 

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.