Aratásig együtt nő a konkoly a búzával

„De mikor az emberek alusznak, eljöve az ő ellensége, és konkolyt vete a búza közé és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is... Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig.” (Jn 13, 25, 30)

Oly sokan panaszkodnak a környezetükre, az emberekre, azokra, akik bűnös életformát gyakorolnak! Nagyon könnyű bírálni, kritizálni, ítélgetni az embereket. Sokkal nehezebb önvizsgálatot tartani és magamat megvizsgálni, belátni, felismerni, hogy ki vagyok én.

Őszintén és igazán mit kívánunk azoknak, akik nem járnak velünk egy úton? Ugyanazt kívánjuk mi is, amit a tanítványok kívántak: vágd ki őket? Pusztítsd el őket, minek foglalják a helyet, miért zavarnának minket?!

Felfoghatatlan előttem, hogy mekkora nagy Isten türelme hozzánk! Nemcsak a világiakkal szemben, velünk szemben is! Isten gyermekei, a választottak, a jó mag is mennyi panasszal vagyunk a mellettünk élők miatt!

Különösen sajnálom a házasságban kínlódókat. Mind a ketten templomba járó emberek, meg vannak győződve, hogy ők a „jó mag”, de képtelenek egymás mellett élni, azaz, megélni a keresztyén életet, a hitet. Az igazi nagy kifogás csupán az: „Ha ő más lenne, akkor én is más lennék, nagy lelki eredményeket tudnék felmutatni a magam életében! De így, ő mellette nem lehet!”

Talán konkolynak, tűzrevalónak érzed feleséged, férjed, gyermekeid anyját, apját? Erre nehéz egyenes választ adni!

Megmagyarázni, ítélgetni egyszerűbb.

Ki vetése vagy? Ki vetette a jó magot? Jézus! Az Övé vagy. Aki melletted van, vagy akivel élsz – édesapád, testvéred –, ők nem tartoznak a jó magok közé? S ha így lenne, van-e jogunk bírálni, ítélni őket? Erről beszélt Jézus, ezt magyarázta a tanítványoknak. Ne bíráskodjatok, ne essetek neki a vetésnek, ne akarjátok kitépni a zsenge vetés közül a konkolyt, mert kárt okoztok a nemes magban, a búzában is!

Igen, az ellenség, az ördög lesi az alkalmat, hol tehetne kárt, hol okozhat nagyobb zűrzavart, bajt a hívő nép életében. A sátán a sötétben, az éj leple alatt veti a konkolyt. Észre sem veszik az emberek, amikor egymás mellé kerülnek... Csak később, amikor a két mag élete kibontakozik, csak akkor látszik, amikor együtt vannak a napfényben. Nem egyformák, nem hoznak egyforma termést: az egyik életre való, a másik termése élvezhetetlen. Ezért figyelmeztetem a kérdezőket mindig: „Vigyázz, milyen munkahelyet választasz, kikkel barátkozol, kit választol  házastársul!...Vizsgáld meg, hogy kivel kötöd össze az életedet, talán egy életre a házasságban, évtizedekre a munkában!” Nem mindegy, hogy milyen iskolába, egyetemre íratjuk be a gyermekünket. Sokszor a szülők csak azt nézik, hogy jó neve legyen az iskolának. És fizetnek a „jó névért”. Mert nem tudják, hogy ez alatt a név alatt, ebben a „híres iskolában” tombol a legnagyobb erkölcstelenség. A saját gyermekük is áldozatul eshet, de biztos, hogy ki lesz téve a kísértésnek, a saját pénzéért!

Így van a házasságban is.

Ma hívott fel telefonon egy megkeseredett szívű anya. Kilenc évvel ezelőtt a lánya házasságra készült egy világi, alkoholista, többszörösen elvált férfivel. Kértem, figyelmeztettem, ne menjen bele ebbe a házasságba, ez nem Isten szerint való egy hívő lánynak. A válasz mindig ez volt: „Ez a fiú meg fog térni a házasságban”. Ha megtérne, csoda lenne. Térjen meg házasság nélkül, de ne a lányod kedvéért. Nem tetszett a tanácsom. Megtörtént a házasság. Pokoli élete volt a lányának, a megszületett gyermeknek és szenvedtek a szülők is nagyon.

Elváltak, a férfi eltűnt, a gyermeknek nincs édesapja, nincs egészséges családi élet. A fiatalasszony most szenved. Ezt mondta az édesanya: „Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy a házasság nem missziós terület, nem lehet arra számítani, hogy a felemás igában megtér a hitetlen.”

Megtérhet! Isten csodát tehet. De nagyon csalárd az emberi szív, és nagy kockázat olyan útra elindulni, amely utat az Úr sem tart helyesnek. A világban kell élnünk, de  legyünk józanok, mert őrizkednünk kell e világtól, a világban lévő bűn hatásától!  

Ezt a világot megrontotta a bűn. Ezért imádkozott az Úr Jézus a főpapi imájában az Atyához, hogy őrizze meg őket. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból... De ott, ahol vannak, a „konkolyemberek között”, ott adj nékik erőt, vigasztalást, békességet, örömöt, hitet, reménységet!”

Nem lehetek büszke, elbizakodott, nem zárhatom ki az embereket Isten irgalmából, nem kívánhatok ítéletet, halált a „rossz emberekre”. Az ítélet és ítélkezés nem az enyém. Nem kívánhatok átkot, rosszat senkire. De esedezhetek irgalomért, Isten lehajló, újjáteremtő kegyelméért. Együtt kell nőni a búzának a konkollyal. Az aratás ideje minden ember életében eljön egyszer. De addig, a „gazda szeme” őrzi az Ő vetését.

Köszönöm, Atyám, a Te áldott magodat, amit szívembe ültettél. Tápláltál igéddel, megáldottál gazdagon és nem engedted, hogy életem tönkremenjen, elpusztuljon, vagy  véglegesen megsérüljön a „konkolyemberek” hatásától. Köszönöm, hogy készülhetek az aratásra. Te jössz és magad fogod betakarítani életem gyümölcsét, termését. Ó, kérlek, légy irgalmas, hozzám, adj esőt, Szentlelked áldását, napfényt, Igédnek világosságát, hogy időben megteremjem azt, amit tőlem vársz! Jövel, Uram Jézus, várlak, készülök, eléd. Köszönöm jóságodat. Ámen!

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella