Magyarországon először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot és annak környezetét, ezzel pontos képet kapva a tumor elhelyezkedéséről és a környező erek állapotáról. Az eljárásnak köszönhetően a műtéti idő lerövidíthető, a szövődmények kialakulásának esélye pedig csökken.
A Semmelweis Egyetemen közleménye szerint az első operációra januárban került sor a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegén, egy hétéves, a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganatától szenvedő, neuroblasztómával kezelt gyermeknél. A tumor eltávolítása szövődménymentes volt, a beteg néhány nappal később már otthonában gyógyulhatott - írja az MTI.
Az eljárás újdonsága a műtét előkészületében, a tervezésben rejlik. Az MR felvételek alapján egy szoftver segítségével háromdimenziós modellek készülnek a tumorról, melyeket VR-szemüveggel az operációt megelőzően megjelenítünk. A szemüvegben magunk előtt látjuk a daganatot, annak környezetét, a fontos képleteket és az ereket"
- idézi a közlemény Prokopp Tamás gyermeksebészt, az első hazai műtétet végző orvost.
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének klinikai szakorvosa hozzáteszi, pontosan azt látják a szemüvegben, amit majd az operáció közben is, így még jobban, személyre szabottan készülhetnek fel a beavatkozásra.
Sokszor a daganat bizonyos szervek ereit is körbe növi, vagy eltolja azokat, tipikusan ilyenek például a veséhez tartozó erek, vagy az aortából induló nagy artériák, amelyek fokozott figyelmet követelnek a műtéti stábtól. Sérülésük esetén jelentős vérveszteség, akár a vese elvesztése is előfordulhat"
- mutat rá Prokopp Tamás.
A VR-szemüvegnek és a 3D technikának köszönhetően a képek megjelenítése során az erek elhelyezkedésére, állapotára előre fel lehet készülni, ezzel csökkenthetők a különböző komplikációk. A technika alkalmazásától azt is várják, hogy a műtéti idő lerövidíthető legyen. Amennyiben pedig sikerül a szövődményeket és a beavatkozás idejét csökkenteni, akkor a felépülés is gyorsabb lesz.
A közlemény szerint a gyerekeknél alkalmazott technika hazai bevezetése egy sikeres együttműködés eredménye. Egy spanyol gyermekonkológiai centrummal való közös kutatás keretein belül első körben a neuroblasztómáknál használják, ami évente körülbelül hat-tíz operációt jelent itthon. A jövőben más típusú tumoroknál - máj, vese - is alkalmazható lesz az eljárás.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.