Száz másodpercre vagyunk a végítélettől

MTI

 / Mozaik

A harmadik egymást követő évben áll 100 másodperccel éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája, amely azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének a kockázata.

Hirdetés

Bár tavaly felcsillantak reménysugarak, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nemzetközi biztonsági helyzet stabilizálódott volna, sőt a 75. évében lévő óramutató közelebb áll az apokalipszishez, mint valaha, a világ változatlanul rendkívül veszélyes pillanatban van - közölte csütörtökön Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) elnöke, írja az MTI.

A szervezetet az atombomba második világháborús ledobása után alapították tudósok,

hogy az emberiség túlélését fenyegető legnagyobb veszélyekre hívja fel a figyelmet a Végítélet órája, a Doomsday Clock gondozásával.

A tudósok szerint az emberiség még mindig a legközelebb áll a végítélethez 1947 óta, amikor létrehozták az Atomtudósok Bulletinjét. 2018-ban és 2019-ben két perccel éjfél előtt állt az óramutató, 2020-ban 100 másodpercre tekerték előre, és az 2021-ben is ott maradt.

Az első évben, 1947-ben az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.

Legtávolabb, 17 percre 1991-ben, a hidegháború végén volt az éjféltől.

A koronavírus-járvány mellett a tudósok idén is mindenekelőtt az atomháború, a klímaváltozás és a hamis digitális információk veszélyét látják az emberiséget fenyegető legfőbb tényezőknek.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.