A világ vezető, ultrasebességű, szárazföldi szállítási rendszerét (a TransPod Line-t) építő startup, a TransPod bemutatta az utas- és teherszállítási ágazatra diszruptív hatást gyakorló, az ágazatot átformáló és annak jövőjét meghatározó, továbbá az emberek életét, munkavégzését és utazási szokásait is gyökereiben megváltoztató FluxJetet - áll a cég közleményében, melyet az MTI közölt.
Az úttörő kanadai újítás megengedhető ára és az utazási idő csökkenése következtében drasztikusan javítani fogja az utazási feltételeket, mérsékli a szénlábnyomot és jelentős regionális gazdasági növekedést eredményez.
A meghajtás és a fosszilis üzemanyagok helyett "tiszta" energiát hasznosító rendszerek terén úttörő újításoknak számító megoldásokat alkalmazó FluxJet egy teljes mértékben elektromos jármű,
amely gyakorlatilag egy repülőgép és egy vonat ötvözete.
Az érintésmentes erőátvitel terén technológiai ugrásokat képviselő és a fizika egy új, "veillance flux" elnevezésű ágának eredményeit hasznosító FluxJet egy védett csőben közlekedik több mint 1000 km/h-s sebességgel - azaz gyorsabban, mint egy lökhajtásos repülőgép, és háromszor olyan gyorsan, mint egy nagy sebességű vonat.
A FluxJet kizárólag a TransPod Line hálózatrendszerben közlekedik, amelynek állomásai kulcsfontosságú helyszíneken és nagyvárosokban találhatók. A hálózatban gyors egymásutánban kerülnek indításra a FluxJetek azzal a céllal, hogy lehetővé tegyék a rövid ideig tartó, megengedhető árú és biztonságos utazást.
A TransPod megnyitását ünneplő, torontói rendezvényre elkészült a FluxJet egy kis méretű változata, így a résztvevők élő bemutatón bizonyosodhattak meg a jármű képességeiről. A közel 1 tonna súlyú FluxJet bemutatóján a jármű elindításra került, megtett a csőben egy meghatározott utat és a közönség láthatta azt is, hogyan történik az utasfelvétel céljából a megállás.
Az eseményről és a bemutatóról készült felvétel ide kattintva érhető el.
A FluxJet a tudományos kutatás, az ipari és az infrastrukturális fejlődés szülötte. Célja az utasok igényeinek kielégítése és a jelentős mennyiségű fosszilis üzemanyagot felhasználó légi és szárazföldi közlekedéstől/szállítástól való függésünk mérséklése." - mondta Ryan Janzen, a TransPod társalapítója és technológiai vezetője.
A TransPod FluxJet járművének bemutatását a következő szervezetek támogatása és együttműködése tette lehetővé: Building Trades of Alberta, Canada's Building Trades Unions, Dassault Systémes, DHL Express, MaRS, Ikos Consulting, REC Architecture és SADE Engineering.
A TransPod Inc.-ről
A TransPod célja diszruptív technológiák révén a nagyvárosok közti kereskedelmi szállítási módozatok újrafogalmazása a fejlődő és feltörekvő piacokon. A startupot 2015-ben alapították azzal a céllal, hogy megépítse a világ vezető szállítócsőrendszerét (a TransPod Line-t), és ultragyors, de ugyanakkor megengedhető árú és fenntartható szállítás révén összekösse az embereket, városokat és üzleti vállalkozásokat. A TransPod Inc. székhelye Torontóban, Kanadában található, és Albertában (Franciaország), valamint az Egyesült Arab Emírségekben is működnek leányvállalatai.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.