A napi nyolcórás ücsörgés növeli a stroke kockázatát

MTI

 / Mozaik

Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással.

Azoknál, akik napi nyolc vagy több órát ültek, és egyébként nem voltak fizikailag nagyon aktívak, hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint négy órát töltöttek ülőmunkával és legalább 10 percet mozogtak naponta - derül ki az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányból, írja az MTI.

A kutatók a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték.

Átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek nem volt korábban stroke-juk.

"Az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és a lipidanyagcserét, a véráramlást, és növeli a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, és növelhetik a szívroham és a stroke kockázatát" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője Raed Joundi, a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója.

A vizsgálatban részt vevők közül 2965 embernél alakult ki stroke. Kilencven százalékban ischaemiás stroke-ot kaptak a vizsgálati időszak alatt. Ez a stroke leggyakoribb típusa, mondta Joundi, ami akkor következik be, amikor az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalhatnak - tette hozzá.

Több jel is utalhat arra, hogy valaki stroke-ot kapott: a gyakori tünetek közé tartozik a gyengeségérzés a karokban, lábakban vagy az arcban, különösen figyelmeztető jel, ha az érzés a test egyik oldalára korlátozódik. De a beszéd elmosódása és a látás- vagy hallásproblémák, valamint erős, más egészségi problémához nem kapcsolható fejfájás is jelezheti a stroke-ot - mondta el Kerry Stewart, a marylandi Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban.

A professzor szerint a fizikai aktivitás növelése, az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet leszorítani a stroke kockázatát.

Tanácsa szerint lehet azzal kezdeni, hogy az ember többet áll és kevesebbet ül, és például lépcsőzik a lift helyett.

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség ajánlása alapján a felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást kellene végezniük. Joundi szerint ideális, ha ez a mozgás 10 percnél hosszabb időszakokban történik.

"A tevékenységek akkor tekinthetők mérsékelt intenzitásúnak, ha eléggé megemelkedik a pulzusszám és megizzadunk, mint például a gyors séta vagy a kerékpározás" - mondta.

Korábbi kutatások rámutattak, hogy 10 potenciálisan kizárható kockázati tényező, köztük az alkoholfogyasztás, a stroke-ok kialakulásának 90 százalékával hozható összefüggésbe. Joundi szerint a stroke-ok 90 százaléka elméletileg elkerülhető lenne, ha egy adott népességben ezeket a kockázati tényezőket mind kizárnák.

A fizikai aktivitás növelése csak az egyik fontos összetevője a stroke-kockázat csökkentésének, kardinális a megfelelő étrend, a dohányzásról való leszokás, valamint a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrése és kezelése - fejtette ki a kutató.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.