A Föld mozgásai miatt az aszteroidák egy része „mozdulatlan" objektumnak tűnhet a műszereink számára, ami megnehezíti észlelésüket – erre jutott a NASA tanulmánya, ami azt vizsgálta, miért nem vették észre időben a szakértők a Földet 2019-ben mindössze 70 ezer kilométerre megközelítő 2019 OK katalógusjelű kisbolygót.
A 100 méter széles aszteroidát mindössze 24 órával a megérkezése előtt detektálták a csillagászok - írja az Origo.
Ennek pedig a kutatók szerint az volt az oka, hogy a Föld Nap körüli keringése és saját tengely körüli forgása miatt
az objektum szinte teljesen mozdulatlannak tűnt a földsúroló kisbolygókat kereső Pan-STARRS1 program számára.
Az eredmények alapján a szakértők úgy gondolják, a Föld keleti irányú forgása miatt a kelet felől, az úgynevezett „veszélyes zónából" érkező aszteroidák nagyjából fele túl lassúnak tűnhet ahhoz, hogy időben észleljük őket. Emiatt az automata szoftverek által üzemeltetett távcsöveink frissítésére lenne szükség.
"Ha ez a jelenség nem játszana közre, akkor a 2019 OK aszteroidát már négy héttel az elhaladása előtt észrevettük volna" – nyilatkozta a Daily Mail weboldalának a kutatást jegyző tudós, Richard Wainscoat, a University of Hawaii kutatója.
A földközeli objektum (Near Earth Object, NEO) olyan aszteroida, üstökös vagy meteoroid, amely 1,3 Csillagászati Egység, azaz 194,5 millió kilométer (1 CSE; Föld-Nap középtávolság, megközelítőleg 149,5 millió kilométer) távolságon belül metszi a földpályát, ezért elvileg fennáll az ütközés veszélye.
1994-ben az Egyesült Államok kongresszusa arra utasította a NASA-t, hogy keresse meg az 1 kilométernél nagyobb átmérővel rendelkező aszteroidák 90 százalékát. A projekt 2011-ben végződött, ezért az űrügynökségnek újabb feladatot adtak: 2020 végéig találja meg az összes földközeli objektum 90 százalékát.
Ez a célkitűzés egyelőre nem teljesült, 2022-re a kutatók a NEO-k csupán 40 százalékát azonosították.
A kisbolygók jelentette fenyegetés a Ne nézz fel! című film sikere miatt került ismét reflektorfénybe. Richard Wainscoat szerint azonban nincs különösebb okunk a félelemre.
Ha tényleges veszélyt jelentő aszteroida közeledne, egészen biztosan nem maradnánk tétlenek – vallja a tudós.
A NASA pedig valóban nem tétlenkedik: tavaly novemberben indult el a DART (Double Asteroid Redirection Test) névre keresztelt küldetés, amely során egy űreszközt fognak ütköztetni egy aszteroidával, amitől annak pályája módosul. A szonda várhatóan 2022 szeptemberében éri el célpontját, a Didymos–Dimorphos-kisbolygópárost.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.