Váratlanul drámaian megváltozott a Föld pályája
Váratlanul drámaian megváltozott a Föld pályája
 / Mozaik

Egy közelben elhaladó csillag hárommillió évvel ezelőtt megváltoztathatta a Föld pályáját - állapították meg kutatók.

Hirdetés

A The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a HD-7977 néven ismert csillag teljesen megváltoztathatta bolygónk Nap körüli pályáját, ami tartósan kihatott a Föld fejlődésére - írja az origo.hu.

A kutatók szerint a HD-7977 nagyjából 2,8 millió évvel ezelőtt repült el Naprendszerünk mellett. Úgy vélik, hogy a csillag legfeljebb 31 000 csillagászati egységre (CSE) közelíthette meg a Napot, de vannak becslések, amelyek alapján ez a távolság mindössze 4000 CSE volt.

Egy csillagászati egység (CSE) a Nap-Föld távolságnak felel meg, ami nagyjából 149,6 millió kilométer.

Bár első látásra hihetetlennek tűnik, az ilyen közeli elhaladások nem ritkák. A Napot körülbelül 1 millió évente közelíti meg 50 000 CSE-n belül egy másik csillag, ennél is közelebbi, 10 000 CSE-n belüli találkozás pedig 10 millió évente történik.

A pályaszimulációk alapján a HD-7977 elég közel jött ahhoz, hogy befolyásolja a Föld pályáját.

Ez azért is könnyen elképzelhető, mert a Naprendszer gázóriásai is gravitációs hatással vannak bolygónkra, a Jupiter vagy a Szaturnusz pályájának bármilyen kismértékű változása a Föld pályáját is módosítja.

Az elhaladó csillagnak tehát elég volt az előbbi két óriásbolygó pályáját megzavarnia, majd ezek a hatások átgyűrűztek a Földre is.

A csillag közeli elhaladása miatti pályaváltozások drasztikus klímaváltozásokat is előidéztek. Jó példa erre az 56 millió évvel ezelőtti paleocén-eocén hőmaximumnak nevezett esemény, amely során a Föld átlaghőmérséklete 5-8 Celsius-fokkal emelkedett.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.