Turistát rabolt ki két nő Kárpátalján
 / Kékfény

Kárpátalján a Szolyvai Kerületi Rendőrség munkatársai azonosították azt a két nőt, akik kiraboltak egy kijevi turistát.

Október 10-én a rendőrséghez egy kijevi turista fordult. A férfi elmondta, hogy a Szolyvától nem messze fekvő Polena faluban

elvesztette a táskáját, melyben iratok és 57 ezer hrivnya összegű pénz volt.

A helyszínre érkezett nyomozók megállapították, hogy 12 óra 20 perc körül a sértett az erszényét a tó melletti padon hagyta, és katamaránozni ment. Ekkor két ismeretlen személy ellopta a táskát.

A rendőrök megtekintették a térfigyelő kamerák felvételeit és azonosították az érintett személyeket:

egy 38 éves hársfalvi és 30 éves szászókai lakosú nőt.

A gyanúsítottakat az ellopott holmikkal együtt a szolyvai vasútállomáson találták meg.

A nőnek a pénz egy részét sikerült elköltenie, de a rendőrök a pénz nagy részét, 45 ezer hrivnyát lefoglalták és a közeljövőben visszaadják az áldozatnak.

Az ügyben büntetőeljárást indítottak. Még folyik a nyomozás - olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.