Vasútról indítható rakétarendszert tesztelt Észak-Korea – közölte az ország hírügynöksége, a KCNA csütörtökön.
A szerdai kísérlet során a rakéták 800 kilométert megtéve csapódtak a tengerbe Észak-Korea keleti partvidéke előtt - írja az MTI.
„A vasúti indítású rakétarendszer hatékony ellentámadási eszköz, amely egyidejűleg képes több csapást is mérni a fenyegető erőkre”
– jelentette ki Pak Dzsong Cson marsall, a Koreai Munkapárt politikai bizottságának elnökségi tagja, aki figyelemmel kísérte a próbaindításokat.
Az idén kifejlesztett fegyverrendszerről közzétett felvételeken egy láng- és füstoszlopon felemelkedő, olívzöld rakétát lehetett látni, amely egy síneken álló szerelvényről indult – a dél-koreai sajtó szerint – Jangdok hegyvidéki térségéből.
A vasútról indítható, mobil rakéták viszonylag olcsó és megbízható megoldást jelentenek olyan államok számára, amelyek javítani szeretnék nukleáris erőik túlélési esélyeit" - kommentálta a hírt Adam Mount, az Amerikai Tudósok Szövetségének vezető kutatója Twitter-oldalán. „Oroszország már csinált ilyet. Az Egyesült Államok is fontolgatta. Észak-Korea számára pedig rengeteg értelme van” – tette hozzá.
Szerdán a japán és a dél-koreai hatóságok is arról számoltak be, hogy Észak-Korea két ballisztikus rakétát lőtt ki az ország keleti partjáról. Néhány órával később Dél-Korea is sikeres tesztet hajtott végre egy tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétával.
Phenjan mindemellett a hétvégén nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket is tesztelt,
amelyek elemzők szerint akár nukleáris robbanófejek hordozására is képesek lehetnek.
Az észak-koreai fegyverkísérletek a nemzetközi közösség éles bírálatát, illetve aggodalmát váltották ki. Washington hangsúlyozta, hogy mindez sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és fenyegetést jelent a kommunista ország szomszédaira.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.