A megszállók 135 kulturális örökséget képező objektumot rongáltak meg Ukrajnában
A megszállók 135 kulturális örökséget képező objektumot rongáltak meg Ukrajnában
 / Kékfény

Az orosz megszállók Ukrajna 135 kulturális örökséget képező objektumban, köztük 23 nemzeti jellegű műemlékben okoztak károkat – jelentette be Olekszandr Tkacsenko, Ukrajna kulturális és információs politikai minisztere Telegram-csatornáján, számolt be az UNN-re hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

 Az adatok szerint Ukrajnában 450 kulturális örökség ellen elkövetett háborús bűncselekményt vettek nyilvántartásba.

„A megszállók támadásai következtében már 135 kulturális örökséget képező objektum rongálódott meg, többek között  23 nemzeti,

105 helyi jellegű műemlék, 108 értékes történelmi épület és 7, nemrégiben kulturális örökséggé nyilvánított objektum”

– áll a bejegyzésben.

Egyben hozzátette, közel 50 bűncselekményt illetően még folyik az eljárás.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.