Soltész Rezsőt a felesége tartotta el: ezért kellett Judit fizetéséből élniük
Soltész Rezsőt a felesége tartotta el: ezért kellett Judit fizetéséből élniük
 / Mozaik

Sokan gondolják úgy, hogy a sztárok élete fenékig tejfel, és sosem kell olyan gondokkal küzdeniük, mint a napi megélhetés. Pedig a hírességeknek ugyanúgy lehetnek nehezebb időszakaik, így volt ez Soltész Rezsővel is, aki őszintén beszélt minderről.

Hirdetés

Soltész Rezső 1963-ban amatőr zenészként indította el zenei pályáját a Rangers együttessel. Később olyan zenekarokhoz fűződött a neve, mint a Corvina és az Oxigén, majd 1979-ben szólókarrierbe kezdett. Feleségével, Lamm Judittal 1966-ban mondták ki a boldogító igent, házasságukban valóban kitartottak egymás mellett jóban és rosszban - írja a femina.hu.

Pontosan 56 évig éltek együtt, a zenész feleségének haláláig, aki 2019-ben hunyt el. Két lányuk született, Ágnes és Judit. Soltész Rezső a Best Podcastben mesélt arról, néhai felesége mennyi mindent megtett a családjukért. Arra is kitért, hogy volt egy időszak, amikor Judit fizetéséből kellett megélniük.

– Gyógyszerész-technikus volt egy gyógyszergyárban, majd miután megszülettek a lányaink, otthon maradt, és többet nem ment vissza dolgozni. Gyakorlatilag föladta a hivatását a családért. Bár egyszer, amikor a zenekarom feloszlott, az szörnyű időszak volt, hullámvölgybe kerültem, anyagi gondjaink lettek, Judit úgy segített rajtam, rajtunk, hogy szó nélkül elment dolgozni az Arany János könyvesboltba. Egy ideig az ő fizetéséből éltünk – idézte szavait a story.hu.

Hirdetés

Kapcsolatukról rengeteget elárul az is, hogy az énekes a mai napig meghatódva és elképesztő szeretettel beszél feleségéről.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.