Penélope Cruz és Javier Bardem kapcsolata több szempontból is különleges. Rekordereknek számítanak a hollywoodi sztárpárok között: a legtöbbször együtt játszó páros címet mondhatják a magukénak, összesen nyolc alkalommal szerepeltek ugyanabban a filmben.
A titkolózás bajnokainak is könnyűszerrel kikiálthatjuk őket, háromévnyi randizás után, 2010-ben jelentek meg először közösen a vörös szőnyegen, de esküvőjüket is sikerült a legnagyobb titokban tartaniuk. A ceremóniát 2010 nyarán tartották meg - írja a femina.hu.
Bár a spanyol származású sztárok között a vásznon és a való életben is izzik a levegő, nem első látásra szerettek egymásba. 1992-ben találkoztak a Jamón Jamón című vígjáték forgatásán, de akkor még nem történt köztük semmi. 2007-ben hozta össze őket az élet újra Woody Allen filmjének köszönhetően. A Vicky Christina Barcelona című filmben temperamentumos házaspárt alakítottak, ezúttal már fellobbant a szerelem, ami azóta sem hunyt ki. A barna szépség két gyermekkel ajándékozta meg sármos kedvesét, fiuk, Leonardo kilencéves, míg kislányuk, Luna 2013-ban látta meg a napvilágot.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.